Emlékeztek még a fiatalemberre, aki fejébe vette, hogy megmászik egy bitang magas hegyet? Jelentjük: a küldetés teljesítve! Porgányi Péter a nepáli csúcshódításból hazatérvén az élményeiről mesél most nektek.
– A túra hosszú és izgalmas volt, az elvárásoknak megfelelően. A folyamatos fizikális és mentális terhelés napi szinten komoly kihívások elé állított. Mellé társult az is, hogy az európai komfortnak és megszokott életvitelnek ‘köszönhetően’ az ember csak ott, a helyszínen szembesül a korlátaival, elvárásaival, ami jelentősen gátolja az eredmény kivitelezésében… Magyarul: nagyon gyorsan hozzá kell szokni, hogy ott más világba csöppentél – kezdte a beszámolót Péter.
Mint mesélte, igazán jó hasznát vette a túra előtti, több hónapos felkészülésnek, ami javította az állóképességet, növelte és kitolta a tűrőképessége határait. A gázálarcos-hátizsákos tréningeknek köszönhetően könnyebb volt megbirkózni az oxigénhiányos állapottal a hegyek közt, így nem is emlékszik olyanra, hogy levegőért kellett volna kapkodnia. Nem beszélve arról, hogy a napi felszerelést és vízmennyiséget cipelés helyett szinte észrevehetetlenül vittem a hátamon.
Péter szerint mindenképpen tanulság, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a kiválasztott hegy megismerésére. Időjárási körülményeinek feltérképezése, technikai nehézségéhez mérten a helyes felszerelés megválasztása, optimális és a sikeres meghódítási időszak kiválasztása, megfelelően képzett és gyakorlott hegyivezető (guide) megszerzése – ezek mind elengedhetetlenek egy sikeres csúcshódítás véghezviteléhez.
– Furcsa, és kissé nehézkes volt a visszatérés minden téren, mert ugyan csak három hétig voltam távol, mégis teljesen megszoktam az ottani kultúra minden szegmensét. Nem is beszélve az öt óra időeltolódásról. Itteni idő szerint este hatkor ott már tizenegy óra volt, így hazatérés után el kellett telnie pár napnak, mire visszaállt a biológiai órám.
Bár a túra alatt jó ételeket ettünk – főleg vegetáriánus menüt, mert annak az emésztése könnyebb nagy magasságban -, és a mennyiséggel sem volt gond, mégis fogytunk, mert ilyenkor a szervezet nem raktároz, és az emésztésre fordított energia mennyisége szinte nagyobb, mint a bevitt étel energia tartalma. Így előbb-utóbb az izmokat kezdi ‘enni’ a szervezet, főleg 6000 méter körül. Én 6 kilót adtam le 3 hét alatt. Ennek ellenére jól éreztem, érzem magam a bőrömben; sokat erősödtem fizikálisan és mentálisan egyaránt. Magamról is rengeteget tanultam, ami nagy segítség lesz már egy következő mászás eredményes kivitelezésében – összegezte tapasztalatait a 43 éves sportember, aki ifjúkorában különböző küzdősportokat is kipróbált, többek között tíz évig cselgáncsozott.
S hogy milyen tanulságokat visz magával a következő kihívás előtt? – Legközelebb talán még korábban kezdeném a felkészülést, és kicsit többet barangolnék a hegyek közt. De sajnos az ottani magasságból eredő akklimatizációs nehézségeket csak ott lehet megtanulni-megszokni; így, ha már magasabbra vágyom – márpedig igen -, több időt kell egy csúcshódítás előtt erre szánni, s igen komolyan venni. S hogy mikor? Minél előbb, remélem már jövőre. Valószínűleg a pénzügyi helyzettől is függ majd, mert ezen túrák költsége sokkal magasabb – mondta.
A mászások közt szinte kötelező a szinten tartás, de Péter számára az edzés-mozgás mindennapi szükséglet, életfilozófia, így ezzel nem lesz baj. Természetesen, ha realizálódik a következő túra, átvált a funkcionális módszerekre. Új célok pedig mindig vannak… Most rögtön kettő is.
– Abban a régióban, ahol másztunk, nem messze az Island Peaktől, szemben a Lhotse-val (a 4. legnagyobb nyolcezres) fekszik az Ama Dablam. Magyarok még nem mászták, bár több próbálkozás volt rá; magassága 6812 méter. Nem messze tőle pedig ott a 7129 méteres Baruntse, amit magyar szintén nem mászott még – osztotta meg a terveit Péter.
Hajrá, hajrá! Mi drukkolunk!
