Nyár van, lazul az edzési fegyelem, megtörik a jól megszokott hétköznapok ritmusa – ez így is van rendjén. Mint ahogy az is, hogy ilyenkor a hivatásos sportembereken és profi versenyzőkön kívül legtöbbünknek inkább a mókán és szórakozáson jár az esze, mint a teste acélozásán. De mit szólnátok a kettő-az-egyben megoldáshoz? Íme, néhány variáció, amit az idei nyaraláson feltétlenül ki kell próbálnod!
Szörf – kicsit másképp
Egy deszka a víz tetején, amin állva eveznek: a SUP (Stand Up Paddle, vagyis álló szörf) egyre népszerűbb vízparti időtöltés. Nem véletlenül, hiszen bárki gyorsan beletanulhat az alapokba, de haladó technikák is rendelkezésre állnak a műfaj szerelmeseinek. Ráadásként vezetett túrákon is részt vehetsz: a Tihanyi-félszigeten például rendszeresen szerveznek – időjárástól függően – álló szörfös kirándulásokat.
Wakeboard, flyboard, parasailing – az adrenalin bombák
Ha kicsit pörgősebb vízi megmozdulásra vágynál, feltétlen próbáld ki az extrémebb irányvonalat. Már hazánkban is rengeteg helyen tudod élvezni a kötélpálya-vontatású wakeboard pályák adta élményeket, s bár ne várd, hogy elsőre szaltókat dobálsz a vízen, jó eséllyel már egy-két alkalom is elég, hogy akár snowboard-tapasztalat nélkül is megtegyél néhány önálló kört a deszka tetején. A flyboard, vagyis a repülő deszka egy jetski motorjához van csatlakoztatva egy 18 méter hosszúságú tömlővel, a levegőben maradást pedig vízsugarak biztosítják. Könnyebb, s főleg jóval veszélytelenebb, mint amilyennek látszik! A parasailing, vagyis a vízi ejtőernyőzés szintén a vízi és légi sportok keveréke, jelenleg Magyarországon a Tisza-tónál tudod átélni ezt a nem mindennapi kalandot.
Bicó extra: a megunhatatlan tandem
Bár nem számít újdonságnak, hiszen a felnőtt generáció gyerekkorában is létezett már, a tandem kerékpározás mégis virágkorát éli. Egy jobb szingli bicó áráért akár otthonra is vehetsz, de ha csak kuriózumként próbálnád ki, úgy bérelhettek is a családdal. Meglátod majd, mennyivel másabb a közös tekerés hangulata, mint ha egymagadban rovod a kilométereket.
Segway és társai
Igazi nagyvárosi szórakozássá nőtte ki magát ez az önegyensúlyozó, kétkerekű, elektromos meghajtású kis készség, melyet bár alvázban elhelyezett elektromos motorok tartanak függőleges helyzetben és egyensúlyban, de az irányítás a testsúly ide-oda helyezésével történik. Így egy jó kis túra végére garantáltan érezni fogod a core izmaidat! Időközben pedig már megjelentek a variációk is, mint eBoard, Hoverboard, így tovább nőtt a lehetőségek tárháza, ha egy kis aktív kikapcsolódásra vágynál. Családi programnak, csapatépítésnek sem utolsó!