A gyerekek gyakran gondolják, hogy a sport túl megerőltető. Pedig lehet más is: játékos, könnyed, tele örömmel, és egyszerűen a mindennapokba integrálható. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, néha elég néhány perc is. Adunk pár tippet 🙂
- Reggelire friss péksüteményt kérnek a gyerekek? Amikor lehetőség van rá, bicajozzatok el együtt a pékségbe, boltba. Nemcsak közös program, hanem öröm és mozgás is egyben. Ne felejtsétek a sisakot!
- A gyerekek imádják a versenyfutást- akár oviból, suliból hazafelé jövet vagy parkban, játszótéren futtassuk meg őket. Tűzzünk ki apróbb célokat, és szálljunk be mi is a versenybe!
- A fogmosás is lehet mozgás? Hát, ha közben nem a kád szélén ücsörögnek a kölykök, akkor persze! Álljanak lábujjhegyre közben, szorítsák össze a vádlijukat, majd gördüljenek át a sarkukra feszítsék meg úgy is, és végezzék el többször is a fogmosás alatt. Így lesz még az a három perc is egy mini-fitnesz program. Persze, csak óvatosan a fogkefével!
- Jolly joker: a tánc! Akkor is, ha a lurkó még nincs diszkó korszakban. Foglaljuk el a nappalit, indítsuk el a zenetévét és bulizzunk át a délelőttöt. Azon kívül, hogy elképesztően cuki, ahogy riszálnak, ugrabugrálnak a kicsik, mozognak és örömködnek is közben. Van ennél fontosabb?!
- Játékkonzol. Tudom, tudom, a szülők többsége éppen a számítógép és a tévé elől próbálja elterelni a gyerekeket, de ha mégsem sikerül, akkor válasszunk olyan játékokat, amelyik mozgásra készteti őket. Ha pedig a felnőttek is beszállnak, akkor jó kis közös sportos családi móka lesz belőle.
- Akinél van kutya a családban, ott a gyerekek is vállaljanak részt a gondozásában. Ez pedig azzal is jár, hogy minden egyes nap ki kell vinni a szabadba és meg kell futtatni!
+1: Nagyobb, bicajozni tudó gyerekek nyugodtan elkísérhetik a szülőt futni. Ez aztán a két legyet egy csapásra!
Forrás: www. kinderplussport.de