Elég csak néhány kungfus, szamurájos filmet látni ahhoz, hogy az ember tudja: a kínai vagy japán kultúrából gyökerező küzdősportok sokkal többet jelentenek egyszerű fizikai erőkifejtésnél. Harcművészet, filozófia, vallás, a test és a szellem együttes fejlesztése egyben – erről szól a kendó is. A kendó, azaz a „kard útja” a vívás japán harcművészete, egyben a személyiségfejlesztés útja, melyet világszerte legalább nyolcmillióan űznek– ebből hétmillióan Japánban. Magyarország pedig most hétvégén negyedszer ad otthont az Európa bajnokságnak.
A történet hét-nyolcszáz évvel ezelőtt kezdődött: a szamurájok gyakorlásra fejlesztették ki a pengeéles „élet-halál” kard helyett a biztonságosabb, négy bambusz szálból speciálisan megfaragott kardot. Míg az európai vívásnál legalább a zöld lámpa kigyulladásával látjuk a találatot, a kendónál – bevallom – nekem a sokadig mérkőzést kellett végignéznem, mire ráállt a szemem és nagyjából beletrafáltam, hogy ez találat volt. Az európai víváshoz képest fontos különbség az is, hogy itt – azon túl, hogy mutatni kell a harckészséget – csakis a halálos értékű, tökéletesre kivitelezett technika jelent pontot. Ehhez pedig a mérkőzés három bírájából kettőnek az együttes értékelése szükségeltetik.
Németh Péter magyar válogatott kerettag, a válogatott egyik edzője felvilágosít: a kendónál elsődleges helyen áll a szellem, amely vezérli a testet, valamint elengedhetetlen a fegyelem, a türelem, mellyel kivárjuk a megfelelő pillanatot a támadásra, a koncentráció, az alázat, a szerénység valamint egymás és az ellenfél tisztelete is. Éppen ezért például a győztes mérkőzés után nem megengedett a hangos, diadalittas ünneplés – büntetik is ezt a bírók. De a közönség sem szurkol hangosan, a feszült koncentrációt csak a küzdők által kiadott „harci” kiáltás jelzi.
A komoly mentális jellemzők mellett természetesen ez egy fizikai tevékenység is, mely fejleszti a mozgáskultúrát, fejlődik a gyors, aktív testhasználat, megerősödnek a kard használathoz fontos hát- és hasizmok. Sérülésveszélyt nem igazán hordoz magában, ráadásul élethosszig művelhető, Japánban nem ritka a 100 évesnél idősebb kendós sem, de gyerekek is abszolút ajánlott.
Ebben a tradicionális japán harcművészetben, sportban vágások és döfések vannak, melyeket csak meghatározott területeken szabad végrehajtani a csuklókon, a fejen és a testen, melyet speciális, évszázadok hagyományát őrző öltözet és védőpáncél borít.
Mint ahogy Németh Pétertől megtudtam, ma Magyarországon hét-nyolcszázan űzik ezt a küzdősportot, és igazán eredményes nemzetek közé tartozunk, hiszen a világelső japánok és koreaiak mellett több alkalommal kerültünk világversenyen dobogóra, valamint Európa bajnokaink is vannak.
A május 12-14 között a Tüskecsarnokban megrendezendő Európa bajnokság az eddigi legerősebbnek ígérkezik, hiszen a juniorok, férfiak és nők mezőnyében négyszáznál is több kendóka nevezett. Aki szívesen megismerné ezt az sportot, az ingyenesen kilátogathat hétvégén a bajnokságra, csupán előzetes regisztrációhoz kötött.
