Skip to main content

Huszonhárom év utcai szolgálat, egy komoly betegség, egy jólirányzott orvosi tanács és egy spinning óra a kolléganő unszolására – címszavakban így foglalható össze, hogyan lett Pintér József baleseti helyszínelőből spinning instruktor. Persze, az élet nem címszavakból áll, tehát ez a történet is jóval izgalmasabb.

A sokadik hegymenetben izzadunk a Tési Tekergőkkel a péntek esti terembringás edzésen. A mintegy nyolcszáz fős kis bakonyi faluban – ahogy Józsi fogalmaz – mint vízben a tinta terjedt el a bringás  órák híre, ma már nemcsak hosszú várólista, hanem (csak úgy viccesen) „mammer tekerés” is van az idősebbeknek.

A falu egy pályázatnak köszönheti a beltéri bicikliket és az edzéseket, Pintér Józsi, az instruktor pedig – ha nagy szavakat akarunk használni – akkor az életét is.

– Baleseti helyszínelőként dolgoztam 12-24, 12-48 órás időbeosztásban. Összesen 23 évet töltöttem kint az utcán, ebből 18-at baleseti helyszínelőként. Bevallom férfiasan, engem megevett az utca, kiégtem, elégtem – avatott be a kezdetekbe Józsi. Aztán, ahogy sajnos nagyon sokan másoknál is, jött egy komoly betegség, ami megváltoztatott mindent. Egy csütörtöki diagnózis után hétfőn már műtöttek, és hála a veszprémi kórházban Auerbach Ildikó szájsebészeti asszisztensnek, és Dr. Kamarás Zsuzsanna doktornőnek, akinek nagyon jókor és jó helyen ment a szikéje, egyelőre minden további utókezelést megúsztam. Ettől függetlenül az egyik orvosom azt mondta, hogy „nézze, ebben a sztoriban van harminc év, de kettő is. Fogyjon le, ne igyon alkoholt, ne egyen cukrot és éljen pozitívan.” És akkor lefogytam húsz kilót.

És persze ilyenkor szembesül az ember azzal is, hogy valamin változtatni kell. Ahogy Józsi is vallja: abban a környezetben, ahol megbetegszik valaki, ahol ugyanazok az ingerek érik, nem fog tudni meggyógyulni. A munkájában szerencsére jött egy változás két hónappal a betegséget megelőzve, a helyszínelői munkát felváltotta a közlekedésbiztonsági, balesetmegelőzési feladat, úgyhogy amint fogalmaz: „az életem egy picit megelőzte a sorsomat”.

– Aztán egyszer az egyik kolléganőm, Kucsera Melinda megkérdezte tőlem, hogy “Józsi apu, nem jössz el spinningelni?” Mondtam neki, Melike, én nem tudom, mi az a spinning, erre ő: akkor foglalok neked egy helyet. Elmentem az edzésre, és az első alkalommal azt éreztem, hogy nekem ez hiányzott az életemből – pedig nem akarok nagy szavakat használni. Nekem ebben van valami, ami kell, és a negyedik edzés után mondtam Tuba Andinak, az edzőmnek, hogy „Andi, én ezzel szeretnék foglalkozni komolyabban” – avatott be a spinninges kezdetekbe.

Innentől pedig mondhatni egyenes út vezetett a Tési Tekergőkig: Józsi megkérdezte a polgármestert, hogy mi lenne, ha vennének bringákat. Az edzések iránti igényfelmérést követően, az önkormányzat megkereste a megfelelő pályázati lehetőséget, amihez pluszt jelentett, hogy egy helyi ember vállalja, hogy elvégzi a spinning instruktori képzést – ő volt Józsi -, beadták a pályázatot, ma pedig már tíz biciklin, heti négy edzést tart a faluban. A korosztály vegyes, van kívánságdoboz, ahol zenéket is lehet kérni feldobandó az egyébként is szuper hangulatú edzéseket, újabban pedig a legidősebbek is bringára pattannak.

-„Margit néni, nem jön el tekerni?” – kérdeztem az utcánkban a szomszéd nénit, aztán így összejött jó néhány lelkes, idősebb bicajozó is. Nekik csak harminc perc az edzés, és persze úgy választom a zenéket, ami a korosztályuknak való. Számukra már az is élmény, hogy jó minőségű zenét hallgathatnak, vigyorognak, énekelnek közben, ez szuper érzés – mesélte. A volt főnököm – sajnos ő azóta már nincs közöttünk -, aki szintén átesett ezen a betegségen, azt mondta: ”Fiam, üdv a klubban. Ami eddig fontos volt az életedben, az eztán majd nem lesz, ami nem volt fontos, eztán majd az lesz.” Tény, hogy az addigi életem teljesen megváltozott. Huszonhárom év után először voltam otthon karácsony-szilveszterkor. A munkámban azt csinálhatom, amihez van kedvem, amit szeretek, és talán amihez tehetségem is van; azt hiszem, ezt nem sokan mondhatják el magukról. És ugyan korábban is sportosan éltem, túráztam, megcsináltam a Kinizsi 100-at is, de úgy gondolom, hogy megtaláltam az egészségügyi állapotomnak, koromnak, hátralévő életemnek a sportját. Komplex, hisz mozogsz, társaságban vagy, jó zenéket hallgatsz, itt pedig, a kis faluban közösségépítő ereje is van. Kell ennél több?

Kiss Niki

Kiss Niki

Újságíró, professzionális amatőr sportoló. Kosárlabdázóból lett futó, bicajos, spinningelő, most éppen lelkes TRX-ező Federer-drukker anyuka, aki szerint soha, semmit nem érdemes félgőzzel csinálni.