A ma embere sajnos tunya, és csak egyre tunyább lesz, melynek lassan a mobilitásunk látja kárát, ha nem teszünk valamit ellene. Wirsz Levente személyi edző és gyógymasszőr nagyon fontos írása következik!
Napjainkban egyre kevesebb időt tölt az emberek java aktívan, mozgással, még kevesebbet tudatos mozgással. A napi tevékenységeinket/rutinjainkat kitevő dolgok nagymértékben eltérnek azon rutinoktól, melyek meghatározó szerepet játszottak az emberi test kialakulásában és testünk használatának maximalizálásában, képességeink kiaknázásában.
Az emberi testben létrejövő mozgások palettája -talán túlzás nélkül állíthatom- a legsokszínűbb minden élőlényét összevetve ezen a bolygón. “Use it or Loose it”-mondja az angol, avagy használd vagy elveszíted. Így igaz ez azon, akár születésünkkor is meglévő képességeinkre is, melyekkel napjainkban nem élünk, nem aknázzuk ki őket, nem fejlesztünk tovább és nem épülnek be napi vagy heti rendszerességgel az életünkbe, jó eséllyel tehát elveszítjük őket. Ilyen például a hajlékonyság, vagy a később megszerzett mobilitás, funkcionális izomteljesítmény. Elnézve a napjainkban felnövekvő generációk zömét, talán már meg sem szerezzük, így elveszteni sem tudjuk ezeket a funkciókat.
A városiasodás és iparosodás komolyan rányomta a bélyegét a “modern” ember életére és hétköznapjaira. Elkényelmesedtünk. Amit egykor keresés – kutatás, kúszás – mászás, az elemekkel való küzdelmek véget nem érő csatájában vagy vadászat árán kellett megszereznünk, azt manapság elég a polcról leemelni.
Persze nem kell ilyen messzire utazni a múltban, hogy példákat találjunk az aktív testhasználatra. Az urbanizációt megelőző időkben is nagymértékben ki volt téve aktív használatnak az emberi test, például gazdaságokban földművelés során, állattartások körül végzendő munkák vagy egyéb olyan háztáji munkák során, melyeket a mai ember napi rutinja teljességgel mellőz.
A rutin tehát kulcsfontosságú. Mindennapjainkat meghatározó mozdulataink éppúgy formálják testünket és testi képességeinket, mint ahogy gondolataink formálják gondolkodásunkat, és azt, ahogy a világot látjuk. E két dolog pedig több közös dolgot rejt magában, mint különbséget. Magunk mögött hagyva a körülöttünk folyton jelenlévő társadalmi nyomásokat, így például a külsőségbeli elvárásokat vagy az ezt képviselő jelen “fitness” iparra oly jellemző fordított megközelítést (ami a kinézetet célozza meg a funkció és egészség helyett), könnyen ráébredhetünk, hogy a “fitness” magazinok címlapjáról visszaköszönő izomkolosszusok, a színpadon kiszáradva, szédelegve pózoló hölgyek és urak inkább egy illúzió részei, ami a köztudatban sajnos még hibásan egészséges életmódként él, miközben épp az egészséget áldozza fel a kinézetért.
Mi akkor az egészség, ha nem az erőtől duzzadó eres izomkolosszusok? – kérdezheti jogosan az olvasó. Véleményem szerint az egészség – legyen az mentális vagy fizikai – nem extrém végletekben nyilvánul meg. Bizonyosan nem az egészségünket beáldozva, holmi külső nyomásnak való megfelelés okán. Sokkal inkább gondolom, hogy az egészség belülről kell, hogy fakadjon. Képesnek lenni nyitni új vagy háttérbe szorult dolgok felé. Az egészség leginkább egyensúly. Mint ahogy az erő nem ér semmit hajlékonyság és mobilitás nélkül, vagy a dinamikus képességek nem érnek semmit statikus képességek nélkül. Mindezen képességek együttes, kiegyensúlyozott összhangja az, amit jószívvel fizikai egészségnek merek hívni, és, hogy ki mennyire ássa bele magát ezen képességek világába, az már egyéni megfontolás tárgyát képezheti. De hogy minden embernek szüksége van rá valamilyen mértékben, azt gondolom, vitathatatlan.
A jó hír, hogy elindulni azon az úton, mely során tudatosan napi szinten teszünk azért, hogy visszaszerezzük az említett képességeket, sosem késő. Erre a legjobb pillanat kétség kívül MOST van! Itt szeretném eloszlatni azon tévhiteket, hogy ehhez súlyok, “fancy” edzőtermi felszerelések, méregdrága edzőruhák vagy edzőtermek kellenek. Ugyanis semmi másra nincs szükség, mint talajra, gravitációra, és ránk! Természetesen minél többet mozgunk, annál jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, jobban érezük, hogy élünk, és ha ezt helyesen tesszük, annál nagyobb lesz bennünk a vágy: még többet mozogni!
Az első lépéseket a mozgás örömét felfedező, véget nem érő úton érdemes olyan alapgyakorlatokkal kezdeni, melyek megfelelő és stabil alapokat teremtenek; ez kritikus fontosságú lehet a sérülések elkerülése érdekében. Ilyen alapgyakorlatok lehetnek a mobilizáló feladatok, ahol nagy, eddig akár ismeretlen tartományokban kezdjük el használni a végtagjainkat, vagy akár törzsünket, annak bizonyos részeit aktív izomhasználat mellett – ellentétben a flexibilitással vagy hajlékonysággal, ami az a képesség, ahol az ízületeinket egy bizonyos tartományban külső erőhatás igénybevételével mozgatjuk. A flexibilitás ennél fogva valamelyest része a mobilitásnak, de visszafelé ez az állítás nem működik. A mozgás igazi szabadsága tehát a mobilitás képessége.
Cikksorozatunk következő részében már konkrét mobilizáló alapgyakorlatokkal jövünk, kééészüljetek!
Wirsz Levente személyi edző, gyógymasszőr hosszú utat járt már be, legyen szó akár a földrajzi távolságról, akár az edzésmunkáról: a jelenleg pécsi fiatalember élt már Angliában, Lengyelországban, Athénban és Lisszabonban is. Nagyjából 13 éve edz, sokfajta mozgásformában kipróbálta magát – a gördeszka, röplabda, karate után súlyzós edzés, majd a saját testsúlyos edzésformák felé fordult (calisthenics, TRX, bouldering). Ahogy haladt az egyre összetettebb mozgások felé, úgy nyitott egyre jobban a fizioterápiás jellegű edzésformák irányába ízületvédelem, rehabilitáció, sérülésmegelőzés célzattal. Jelenleg a szörf mellett a plusz súlyos funkcionális gyakorlatok és a gyűrű a kedvenc, valamint a hajlékonyságra, illetve mobilizálás-fejlesztésre is nagy hangsúlyt fektet. Igyekszik fejlődni minél több irányba, folyamatosan önfeljeszteni, és tudatosnak lenni. Feltett szándéka megértetni az emberekkel, hogy az egészség nem az, ami a fitnesz magazinok címlapjáról árad; de tisztában van vele, hogy ez egy hosszú folyamat.