Skip to main content

Mentholos, gyógynövényes, hűsítő, jegelő, lazító, regeneráló, bemelegítő – egy igazi futó kelléktárában nélkülözhetetlen termékek. Vajon melyikünk életét (na jó, futását)  nem mentette már meg egy-egy frankó sportkrém (khm…meg fájdalomcsillapító, de az egy másik történet)? No, de mik és mire jók ezek a krémek? Benkő Nórival, a sportazelet.com futószakértőjével ma erről elmélkedünk.

Először is, a sportrémeket három nagy csoportba oszthatjuk fel, mégpedig:

  • Bemelegítő krémek:

Természetesen ez nem azért van, hogy a bemelegítést elkerüljük, hatására inkább növelhetjük a bemelegítsünk hatékonyságát. Ezek a krémek fokozzák a vérkeringést, melyre az izmoknak a nagy fizikai igénybevétel miatt szüksége van (jobb vérellátás). Emellett megelőzhető a sérülések kialakulása, valamint a teljesítményünk is javulhat.

Összetevők általában: sósborszesz, eukaliptusz, mentol, citromolaj, borókaolaj stb.

  • Izomlazító krémek:

Ezeket a géleket közvetlenül a sportolás után érdemes használni. Hatására csökken a fáradtságérzet, a fokozottan igénybe vett izmok, szalagok, ízületek könnyebben regenerálódnak. Hűsítő, frissítő érzetet kelt, izomlazító, izomgörcs oldó, gyulladáscsökkentő.

Összetevők általában: mentaolaj, rozmaringolaj, zsályaolaj, mentol, kámfor stb.

  • Regeneráló krémek:

Fokozott izomterhelés, elhúzódó sportsérülések, esetén javasolt rendszeres használata. Gyorsítja az izmok, ízületek, szalagok regenerálódását, illetve segítséget nyújt, húzódások, zúzódások, duzzanatok, rándulások, görcs okozta izomfájdalmak enyhítésben.

Összetevők általában: levendula, rozmaring, kamilla, zsálya, kakukkfű, eukaliptusz, körömvirág stb.

– Természetesen ezek a krémek sem a bemelegítést, sem a levezetést, nyújtást nem helyettesítik! Ha komoly sérüléssel bajlódunk, forduljunk orvoshoz, egy regeneráló krém nem elég a gyógyuláshoz, csak elősegítheti azt. Rengetek márka közül választhatunk ma már a boltokban, úgy gondolom érdemes többet kipróbálni, és tapasztalat alapján eldönteni, hogy mi az, ami a számunkra a legmegfelelőbb. Személy szerint én ezeket a krémeket főként versenyek, keményebb edzések előtt, illetve után használom – tanácsolja Nóri.

(Fotó: dreamstime.com)

benk---nori2-300x300Benkő Nóra, a Testnevelési Egyetem Testnevelő-edző szakos hallgatója, ahol atléta szakedzőnek tanul. Gyerekkora óta foglalkozik a sportolással, azon belül is főként az atlétikával. (Több dolgot is kipróbált, az atlétika mellett a másik nagy szerelme a síelés, amit három éves kora óta űz.) Általános iskolában többpróbázott, gimnáziumban kezdett el kifejezetten a futással foglalkozni. Számos külföldi és hazai versenyen is részt vett már, melyeken sokszor sikerült az abszolút dobogó valamelyik fokára felállnia, és még sok szép eredményt szeretne elérni   Fitness-wellness instruktor végzettségének köszönhetően több dologgal ki tudom egészíteni akár a futó edzéseket is.Ismereteivel szeretne segíteni mindenkinek, akit érdekel a futás, legyen szó kezdőről vagy haladóról.

Kiss Niki

Kiss Niki

Újságíró, professzionális amatőr sportoló. Kosárlabdázóból lett futó, bicajos, spinningelő, most éppen lelkes TRX-ező Federer-drukker anyuka, aki szerint soha, semmit nem érdemes félgőzzel csinálni.