Pár héttel ezelőtt velem együtt több százan vettek részt azon a jótékonysági futóversenyen, amit egy triatlonos sportember, dr. Varjú Gábor szombathelyi állatorvos megsegítésére rendeztek. Kerékpáros edzés közben szenvedett súlyos balesetet, egy hónapot töltött az intenzív osztályon, szó szerint újra kellett tanulnia lélegezni, beszélni, nyelni. Teste a rekesz vonalától béna, jelenleg az Országos Rehabilitációs Intézetben lábadozik.
Ugyanezen a vasárnapon a híresneves maratoni futóversenyen a világ futótársadalma egy emberként drukkolt dr. Tommy Rivers Puzeynak. Az amerikai ultramaratonista terepfutó az egyik nagy online edzésprogram ikonikus trénere, magam is körbefutottam vele virtuálisan a fél világot. 37 éves háromgyerekes édesapa, filozófus, edző, fizioterapeuta, hihetetlenül intelligens és motiváló figura, sokkoló volt tavaly nyáron a hír, hogy egy ritka és agresszív tüdőrákban szenved. Csakis az élni akarásának és bivalyerős szervezetének köszönheti, hogy több hónapnyi kezelés után 30 kilóval könnyebben (gondolhatjátok, hogy egy ultrafutó eleve hány kiló lehetett….) , de kijött a kórházból. Élve. Vasárnap pedig újra ott volt a maratonon. Hihetetlen.
Fotó: https://www.facebook.com/tommyrivs
S hogy miért jutott eszembe ez a párhuzamos történet? Mert állva a verseny rajtvonalán, könnyes szemmel hallgattam végig Varjú Gábor üzenetét, aki arra kérte a futókat, hogy egy pillanatra nézzék a világot az ő szemüvegén keresztül. Hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogy lélegezni tudunk, sokaknak az is óriási dolog, ha beszélni tudnak vagy segítség nélkül felhúzni a cipőt. „Számomra jelenleg alig elképzelhető, de sokan, mint ti is, még futni is tudnak. Nézzetek most más szemmel magatokra, használjátok ki ezt a rendkívüli képességet.” – fogalmazott.
Igen, tudom, nem lehet és nem elvárható tragédiák árnyékában értelmezni a saját életünket. Csak jó legalább néhány pillanatra elmélázni és hálásnak lenni azért, amink van. És ez nagyon fontos.
