- Hálás vagy azért, hogy fiatal vagy és egészséges, van két lábad és két karod, így tulajdonképpen nem is olyan nagy kunszt lefutni egy félmaratont. Képzeletbeli kalapot emelsz minden idős/ sérült/ babakocsis/tolószékes/túlsúlyos futó előtt.
- Végre tényleg, abszolút tiéd a város. Ez azt is jelenti, hogy nyugodtan kiabálhatsz, sikíthatsz a Krisztina körútnál az alagútban. Sőőőt, százak kiabálnak veled együtt 🙂
- Rájössz, hogy a rendőrök igenis jó fejek. A leszakadt 6-os kilométerjelző táblát ugyanis egy végtelenül kedves és mosolygós fiatal rendőr tartja készségesen.
- Összeismerkedhetsz olyan első félmaratonistával, aki négy gyerkőc édesanyja, (a legkisebb még egy éves sincs), aki a futással „csak” fogyni szeretett volna, és saját bevallása szerint soha nem gondolta volna, hogy megszereti… És mégis. Szóval, motiváció, motiváció.
- „Szeretünk futni. Azért vagyunk itt, nem?” – mondja az egyik versenyző a másiknak. Nincs ehhez mit hozzátenni, csak örülsz, hogy ezt hallhattad.
- Rájössz, hogy imádod a szurkolókat. Amikor kezdesz fáradni, akkor hálásan nézel arra a bicajos srácra, aki azt kiabálja: „Mosolyogjatok, hisz nagyon szuper dolog, amit csináltok!”. Sőt, pacsizol az összes kisgyerekkel az út szélén és megérinted a kartonból készült „itt kaphatsz plusz energiát” feliratot is. Sosem lehet tudni… 🙂
- Konstatálod, hogy végre van egy jó „divat”. Nevezési rekordok dőlnek, fut kicsi, nagy, öreg, fiatal, családok, baráti körök, kollégák.
- Olyanokkal töltesz együtt pár órát, akik ugyanazt szeretik csinálni, mint te. És akik pontosan tudják, mekkora erőfeszítés ez. Tisztelsz és tisztelnek.
+1: Ha tisztességgel teljesíted az általad kitűzött távot (és időt), akkor a célszalagon áthaladva úgy érzed magad, mint egy igazi olimpiai bajnok. És az nagyon jó 🙂
