Skip to main content

Mint tudjuk, a hivatalos versenytávok közé az 5, 10, 21 valamint, a 42 km-es távok tartoznak, ezeken lehet indulni a legtöbb versenyen, világversenyen. Utcai futóversenyeken azonban egyre gyakrabban feltűnik a 30 kilométeres táv is.  Félmaratonnál több, maratonnál jóval kevesebb, mondhatni a kettő között félúton. Szóval, mégis mire jó ez a 30 km? Szintfelmérés? Edzőtáv a maratonra? Érdemes belevágni vagy inkább ne forgácsoljuk szét az energiánkat erre a távra? Benkő Nóri megmondja.

– Azt gondolom, aki stabil félmaratonista, és szeretne felkészülni egy maratoni távú versenyre, annak nagyon jó kiindulópont lehet a 30 km. Sokat beszéltünk már róla, hogy mennyire fontos a fokozatosság elve, úgy gondolom, ennek betartása a versenytáv növekedésénél is nagyon fontos – kezdte Nóri.

A sportazelet.com szakértője szerint ahhoz, hogy a biztos félmaratoni versenyeink után megtegyük ezt a lépést, nyilvánvalóan idő kell. Ha a tavaszi szezonban elhatározzuk, hogy szeretnénk kicsit feljebb lépni, akkor ez ősszel már teljesen megvalósítható. Természetesen csak abban az esetben, ha stabil félmaratoni futóról beszélünk, akinek van már egy biztos háttere. Persze ez sem mondható ki így teljes igazsággal, mert vannak, akiknek több idő kell ahhoz, hogy teljesíteni tudjanak egy hosszabb távot, hiszen itt már óriási szükségünk van arra is, hogy fejben hogy állunk hozzá az adott versenyhez/távhoz.

– Egy másik nagyon fontos tényező lehet az életkor. Nem hiába mondják, hogy a maratonhoz, a hosszabb távokhoz “meg kell érni”. Ez jelenti a testi és a szellemi érettséget is, hiszen ezeknél a hosszabb távoknál nagyon-nagyon sokat számít, hogy mentálisan hogyan állunk a dolgokhoz. Természetesen nem azt mondom, hogy fiatalként valaki nem futhat ilyen távokat, csak véleményem szerint, „idősebb” korban sokkal jobb eredményeket képes produkálni az emberi test ezeken a távokon – tette hozzá a szakember.

Összegezve az előbbieket, ha amatőr sportolóként közbeiktatunk néhány 30 km-es versenyt a nagy maraton előtt, nem fogunk vele veszíteni, sőt a testünk hálás lesz érte. És a végén mi is belátjuk, hogy valóban megérte a hosszabb felkészülés, hiszen a profik is ezt mondják: a maraton csak 30 km után kezdődik.

 

benk---nori2-300x300Benkő Nóra, a Testnevelési Egyetem Testnevelő-edző szakos hallgatója, ahol atléta szakedzőnek tanul. Gyerekkora óta foglalkozik a sportolással, azon belül is főként az atlétikával. (Több dolgot is kipróbált, az atlétika mellett a másik nagy szerelme a síelés, amit három éves kora óta űz.) Általános iskolában többpróbázott, gimnáziumban kezdett el kifejezetten a futással foglalkozni. Számos külföldi és hazai versenyen is részt vett már, melyeken sokszor sikerült az abszolút dobogó valamelyik fokára felállnia, és még sok szép eredményt szeretne elérni  Fitness-wellness instruktor végzettségének köszönhetően több dologgal ki tudom egészíteni akár a futó edzéseket is.Ismereteivel szeretne segíteni mindenkinek, akit érdekel a futás, legyen szó kezdőről vagy haladóról.

 

Kiss Niki

Kiss Niki

Újságíró, professzionális amatőr sportoló. Kosárlabdázóból lett futó, bicajos, spinningelő, most éppen lelkes TRX-ező Federer-drukker anyuka, aki szerint soha, semmit nem érdemes félgőzzel csinálni.