Vannak dolgok, amik első hallásra nettó őrültségnek tűnnek, aztán menet közben kiderül, hogy mégsem az. Avagy – igen, tudjuk, közhelyes -, de tényleg muszáj elhagyni a komfortzónánkat, hogy találjunk ott nagyon sok tanulságot.
Extrémitás – kétségtelenül ez a legjobb szó az elmúlt hónapok időjárására. A naptár szerint tavaszként definiált, hőmérsékletileg inkább enyhe télre hajazó évszak után gyakorlatilag átmenet nélkül dőltek napról-napra a hőségrekordok, nem kis próba elé állítva a szervezetünket. Nos, azt már többször mondtuk mi is, az igazi futót, sportolót nem érdekli az időjárás (különben kb. sosem edzenénk), de azért vannak ennek is fokozatai… Így eshet meg, hogy a pandémia után versenyekre kiéhezett ember olyan megmérettetéseken is elindul, ami nemcsak első, de második hallásra is pont ugyanolyan őrültségnek tűnik. Példának okáért a hetek óta tartó hőségriadó idején délelőtt 11-kor félmaratont vagy éppen 10 km-t futni terepen, aztán kb ugyanez (de csak a rövidebb távon) nagyon, de nagyon durva terepen – gyakorlatilag frissítés nélkül. Amellett, hogy kilométereken át értetlenkedik magában a család/munka/ gyerekek mellett edző lelkes amatőr sportoló, hogy „de ezt most miért kellett?”, igenis van komoly tanulsága ezeknek a versenyeknek. Mondom is.
- Könnyű jól futni kellemes 15 fokban, sík vidéken. Ha végigcsinálsz egy nehezebb terepet, vagy éppen egy könnyebbet, de a számodra jóval kevésbé komfortos időjárásban, hidd el, sokkal nagyobb teljesítmény, csak fejlődhetsz általa. Ha jobb futóvá szeretnél válni (márpedig ugye, miért is ne?), akkor igenis érdemes ezekbe belevágni!
- Ha megcsináltál egy valamely körülmény miatt számodra extrémebb versenyt, először is: nagyon büszke leszel magadra, ez pedig igazán fontos tényező lesz abban, hogy merj mind nagyobb célokat kitűzni magad elé.
- Ha épp nem az egyéni eredményed megdöntése a cél, mert hamar felismered, hogy „ez nem az a nap”, akkor fogd fel edzésnek, és gyakorold, ami nehezebben megy! Nekem például nagy öröm volt az egyik fent említett alkalommal, hogy nem volt hiába a sok dombos edzés, ezúttal gond (és megállás) nélkül teljesítettem a hegymeneteket, végig tudtam koncentrálni a lépéshosszomra, levegővételemre. Ez pedig igenis eredmény, és összességében nagyon is elégedett voltam magammal!
- Mindig lehet találni motivációt. Az egyik ilyen alkalommal összeakadtam egy apukával, aki a kisfiával együtt indult. A kissrác büszkén dicsekedett nekem egy nappal a 9. szülinapja előtt, hogy ez a 11. félmaratonja. Még mielőtt valaki hívná a gyámügyet: a kölyök imád mozogni, az apuka pedig épp ezért kezdett el futni, hogy a gyerkőc ne egyedül eddzen. De számomra ugyanilyen erőt adnak a nálam jóval, jóval idősebb futók, akik 60-70 évesen is lenyomják ezeket a távokat.
- Kiderül, mennyire vagy erős mentálisan. Köztudott, hogy a testünk mindig többet bír, mint az agyunk gondolná, éppen ezért ne hátráltassuk saját magunkat a gondolatainkkal. Kellenek a bevált mantrák, zenék, kinek, mi. A végeredmény pedig ugyanaz: büszke leszel magadra, hogy megcsináltad, és ehhez az élményhez mindig lehet visszanyúlni.
- Tanulni a hibákból. A végletesebb körülményeknél mindig sokkal, de sokkal jobban kell figyelni az alapvető dolgokra, amikről máskor esetleg tudomást sem veszünk. Szóval, mint tudjuk, „vagy nyerünk vagy tanulunk”, úgyhogy ne mulasszuk el levonni a konlúziót, és tanulni a hibáinkból.
