Skip to main content

Kicsit tollas, kicsit fallabda és egy kis tenisz- és tulajdonképpen egyik sem. A sportágat 2003-ben egy német hadihajón szolgálótengerész találta fel. Mivel a hajó fedélzetén mindig fújt a szél- ezért volt szükség (újfent) az emberi találékonyságra. Így született meg a gyorstollaslabda, a már említett három sportág ötvözete. S bár fiatal sportágról van szó, mi, magyarok a legjobbak közé tartozunk, a tavalyi világbajnokság mérlege öt arany-, két ezüst- és három bronzérem, jövő júliusban pedig Budapest lesz a házigazdája a világversenynek.

No, de maradjunk a sportág ismertetésénél, amelybe Wiesner Zoltán, a Honvéd Aurora S.E. (HASE) gyorstollas szakosztályának vezetője avat be egy kis gyorstollasozás után, hogy a gyerekkori nyári estés-strandos tollasozást felülírva a személyes benyomás se maradjon el.

IMG_9003– Nincsen háló, sem speciális pályaigény, ezért teniszpályán, utcán, strandon, hóban, is lehet játszani. A pálya két egymástól 12,8 méterre fekvő 5,5×5,5 méteres négyzetből áll, és az a lényeg, hogy meg kell védenünk a saját négyzetünket, hogy a labda ne eshessen bele. Az adogató személye 3 pontonként változik, a játszma 16 pontig megy, minden adogatás számít és minimum kettő ponttal kell nyerni!

Az ütő leginkább squash ütőre hasonlít, csak rövidebb a nyele, a labda pedig nehezebb és kisebb, mint egy tollaslabda, valamint van egy lyuk a tetején- éppen ezért a “rendes” tollassal ellentétben nagyon is lehet szeles időben is művelni. Aktív játék, jól megmozgatja az embert, fontos a gyorsaság, az egyensúlyérzék, s bár sokan érkeznek a fallabdából, teniszből, gyakorlatilag semmiféle előképzettség nem szükséges hozzá. Kicsi az eszközigénye, tízéves kortól, de még korábban is el lehet kezdeni, és ami mindezeken túl további fontos érv: hamar lehet sikerélményre szert tenni.

Skultéti Rebeka sok sportágat kipróbált az évek folyamán, de a munka és a tanulás mellett az utóbbi pár évben már csak az edzőtermi edzés maradt. Ezért olyan szabadidős tevékenységet keresett, ahol saját maga osztja be az idejét.

– A gyorstollaslabdával egy vidéki utazásom során találkoztam. Mivel édesanyámmal gyermekkorom óta nagyon szeretünk tollaslabdázni, rögtön felkeltette az érdeklődésem és elkezdtem keresni milyen keretek között tudnám űzni – mesélte Rebeka, aki az edzéseket idén nyáron kezdte el párjával együtt a HASE-ban. Ami azonnal megtetszett a játékban, az a dinamikusság és a koncentráció igény. Egy pillanatra sem lehet elkalandozni, mert egyből pontveszteséggel járhat. Kellő energia ráfordítással és kitartással viszonylag rövid idő alatt is sokat lehet fejlődni -mondta.

Rebeka szerint ez a sportág ideális mindenki számára, aki szereti az izgalmas játékmeneteket, nem akar bonyolult szabályokat tanulmányozni és nem utolsó sorban szeretne egy vidám csapat része lenni.

Sportolóink igen jelentős nemzetközi sikerei ellenére ezt a sportágat mindenki hobbi szinten űzi, Magyarországról mintegy kb.40 sportoló versenyez rendszeresen. Mint ahogy Wiesner Zoltántól megtudtuk azt is: Budapest mellett Kiskunhalas, Debrecen a vidéki gyorstollas “fellegvár”, és szerencsére az utánpótlás miatt sem kell aggódni, rengeteg gyerek, fiatal is gyorstollasozik, a 14 éves korosztálynak például magyar világbajnoka van.

Jövőre pedig a helyszínen is drukkolhatunk a világ legjobbjai között a magyaroknak július 4-7 között Budapesten.

Nemrégiben Norvégiában rendezték meg az Európa-bajnokságot: 15 országból 13 kategóriában 196-an neveztek az eseményre. A magyar versenyzők (15 fő) az előkelő 2. helyet szerezték meg az éremtáblázaton, 5 arany-, 1 ezüst-, 3 bronzéremmel!

Kipróbálható a sportág a Nagy Sportágválasztón szeptemberben vagy bejelentkezés a www.gyorstollas.hu oldalon.

crossminton

Kiss Niki

Kiss Niki

Újságíró, professzionális amatőr sportoló. Kosárlabdázóból lett futó, bicajos, spinningelő, most éppen lelkes TRX-ező Federer-drukker anyuka, aki szerint soha, semmit nem érdemes félgőzzel csinálni.