1989. december 9-én nem sokan fogadtak volna nagy tétben arra, hogy pontosan 30 évvel később ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg erre a jeles napra és az elmúlt három évtizedre. Harminc év, több száz esemény és több száz kipróbálható mozgásforma, a közös túrázások eredményeképp hétszeres Magyarország kerülés és egyáltalán nem utolsó sorban többmillió örömmel sportoló ember a mérlege a Magyar Szabadidősport Szövetségnek (MASPORT). A jubileum alkalmával Salga Péter alapítóval beszélgettünk, aki többek között az első Balaton átúszás és több nagy futóverseny főszervezőjéből lett az első pillanattól kezdve a szövetség főtitkára.
– Alapító tagként hogyan emlékszel vissza erre a napra?
– A sokak által várt rendszerváltáskor semmi sem volt biztos, minden „mozgott”. Azok a többségükben politikai tömegszervezetek, amelyek addig felelősséget éreztek a lakosság sportolásáért, megszűnni látszottak. A szakemberek aggódva tekintettek a szabadidősport jövője felé. Korábban egy szakmai tanulmányúton Finnországban láttam olyan polgári értékrendnek is megfelelő szervezeti mintát, melynek hazai körülmények közé való adaptálása megoldást kínálhatott ebben a helyzetben. Igen ám, de akkor épp Magyarországon nem volt gyakorlat civil szervezetet létrehozni és működtetni. Nyilván nem volt a rendszerváltó hangulatban véletlen, hogy éppen ekkor a parlament elfogadta az egyesületi törvényt, ami azután megoldást kínált az intézményrendszer felállításához.
– Ennyi a recept, kihasználtátok a történelmi helyzetet?
– Igen. De ezen kívül elengedhetetlen volt maga az igény megfogalmazása és azok a lelkes emberek, akik nem akarták veszni hagyni a nagy nehezen bevezetett és már ismertté vált szabadidősport rendezvényeket és azok iránti érdeklődést, mint például a Balaton átúszás, utcai futóversenyek, sportoló közösségek… És persze nem utolsó sorban az azokat létrehozó szakmai tudást. Összejöttünk hát néhányan, majd jó néhányan. Először kérdéseket tettünk föl magunknak és a nyilvánosságnak egyfajta korai piackutató szándékkal. Egyértelműen támogató válaszokat kaptunk ezért összehívtuk ezeket az embereket az OKGT (ma MOL Zrt.) székházába. Ott a lelkes közösség alakuló közgyűlésbe ment át, és az előre elkészített dokumentumok megvitatása, majd jóváhagyása mellett vezetőket választottunk terveink megvalósítására, és elkezdődött az azóta is tartó munka. Az a terem tele volt akkor, mára hatan maradtunk olyanok, akik továbbra is e szervezet keretei között dolgozunk a változatlan célért: minél többen sportoljanak minél rendszeresebben. A rendszerváltó euforikus hangulat lelkesedése persze azóta jelentősen megcsappant. Reálisan akkor is tudható volt, hogy minden álmot nem lehet majd megvalósítani, és meglehetősen kérdéses volt az akkor létrehozott szervezetek jövője is. (Elég, ha arra gondolunk, hogy az 1989-ben alakult szervezetek döntő többsége mára már csak emlék maradt.) A lelkesedéshez mikor és hogyan társul majd megfelelő koncepció és programalkotás, hogyan és honnan követi azt a finanszírozás, egyáltalán meddig tart az alkotói lendület.
– Mik a sarokpontjai ennek az elmúlt három évtizednek? Milyen kihívásokkal kellett szembenézni akkor és miben változott ez az évtizedek alatt?
– Az elejétől világos volt, hogy az új szervezet beágyazódása a társadalmi környezetbe nem lesz egyszerű. Mert hiába volt a szervezet maga új, a tevékenysége már nagyon is felnőtt volt, azaz volt már olyan kialakult karaktere, amihez kellett a körülményeket alakítani és nem fordítva. Megtalálni a működést lehetővé tévő feltételeket, az önkéntes, ellenszolgáltatás nélküli munkavégzést gyakorlattá tenni, forrásokat találni, utat nyitni a nyilvánossághoz, áruvá alakítani a termékeinket, és mindezekre megtanítani a helyi szinten dolgozó kollégákat. Mindenki örült a civil szervezeteknek, mégis talán mind a mai napig furcsán tekintenek ránk.
fotó: Hatlaczki Balázs
– Az élsport jól szabályozott világában milyen volt a fogadtatásotok?
– Kezdetektől fogva meglehetősen gyanakvó. Kik ezek, mit akarnak? Azután prekoncepciók következtek: ezek majd jól elveszik a mi forrásainkat, hiszen sokkal, de sokkal több embert szólítanak meg. Bizonyítanunk kellett hát, hogy ezek, mármint mi, szakmailag nem vagyunk amatőrök. Olyan eseményeket szervezünk és rendezünk, ahol sokkal több az olyan ismeretlen tényező, melyet össze kell hangolnunk a siker érdekében. Mi előre nem tudjuk, hogy a résztvevőink milyen felkészültségűek és hányan lesznek, az egészségük megfelelő-e a fizikai kihíváshoz, hány rendezőt toborozzunk össze az eseményre, őket hogyan, mikor és mennyire készítsük fel. Nem sorolom, saját gyakorlatomból tudom, hogy a szabadidősport rendezvények általában sokismeretlenes kihívások. Pedig az élsport arisztokratikus bástyái mögül sokszor kicsinyítették szakmai érdemeinket. Nehezen férkőztünk be ebbe a világba, sőt még ma is gyakran tapasztalunk kétkedést. Ha manapság egy sport konferencián megszólalási lehetőséghez jutunk a szinte mindenáron való teljesítményfokozást célzó törekvések árnyékában néma meghökkenéssel fogadják edzők és élsport vezetők egyaránt a mi eredményeinket. Nyilván sokat javult ez a helyzet, de messze nincs még egyenlőség.
– Mire vagy a legbüszkébb?
– Azon kívül, hogy vagyunk, magára a fejlődésre, az életben tartott és továbbfejlesztett rendezvényekre, önkénteseinkre és munkatársaimra, nem utolsó sorban elnökükre, Czene Attilára, aki az élsportban szocializálódott élsportolóként azonosulni tudott a szabadidősport céljaival, módszereivel.
– Talán soha ekkora biznisz nem épült még az egészséges életmódra, mégis világjárvány az elhízás – Magyarország pedig ebben és a mozgásszegény életmód okozta betegségekben is élen jár. Milyen kihívásokat támaszt ez a szövetség számára? Mit lehet, mit tudtok tenni?
– Nagyon eltérő a célcsoport. Korban, társadalmi helyzetben és szinte minden tekintetben. Egy üzenet nem lehet elégséges. Erőteljesen kell differenciálnunk, kiket hogyan, mikor, mivel szólítunk meg. Ebbe úgy beletanulni, hogy nem változunk magunk is folyamatosan, nem lehetséges. Megújulás, friss áramlatok, divat és trendek, mindehhez alkalmazkodva partnerek, partnerek, partnerek… Jó hír tehát, hogy nem fogunk ezután sem unatkozni.
Milyen szövetséget, milyen szabadidősportot, sportolókat látnál szívesen 30 év múlva?
– Aktívakat, nyitottakat, bátrakat és főleg vidámakat.
