Skip to main content

Ha szélsőségesen akarnék fogalmazni: mindig is edzettem, de eddig még soha nem jártam személyi edzőhöz. És van az a pont, amikor hiába a rengeteg futás és a különféle csoportos órák, a fejlődés megáll, egyedül nem megy tovább. (Ismerős valakinek?!) Szóval, a sok-sok egészséges-futós-edzős „észosztás” után kísérletbe fogtunk Balogh Reni személyi edzővel, így első kézből tudok beszámolni kételyekről, tapasztalatokról, sikerekről (legalábbis nagyon remélem. mármint a sikert.) és, hogy beteljesül-e a húzódzkodás misszióm.  No, de először is nézzük, honnan indultunk.

Őszintén szólva tökéletesen egyetértek Murakami Haruki íróval, sokszoros maratonistával, aki azt írta a Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyvében, hogy az életben nincs igazság. Mert ami egyeseknek természetes adottság (jelesül azt esznek, amit és amikor akarnak és úgyis vékonyak), azt másoknak csak nagy erőfeszítés árán sikerül elérni. Ami, tulajdonképpen szerencse is egyben. “Nekem ugyanis, ha nem akarok elhízni, muszáj nap mint nap keményen edzenem, valamint odafigyelnem, hogy mennyit és mit eszem. Fárasztó egy élet. Ha azonban nem szabotálom el ezt az erőfeszítést, anyagcserém gyors marad, végeredményben pedig egészséges leszek és teherbíró. … Azoknak azonban, akiknek semmit se kell tenniük azért, hogy ne hízzanak el, sportolniuk se kell, az étkezésre odafigyelniük se kell. … Ezért aztán gyakori, hogy az éveik gyarapodásával megcsappan a testi erejük… Hogy tehát mi igazságos, az hosszú távon derül ki.” – írta a könyvben.

Szóval, boldog voltam, amikor elolvastam a könyvet és megtaláltam ezt a roppant megnyugtató magyarázatot saját magam számára. 🙂

HONNAN INDULUNK?

A pontos dokumentáció kedvéért nézzük a tényeket:

  • Gyerekkoromtól kezdve gyakorlatilag mindig is sportoltam (csak az intenzitás változott a különféle élethelyzetek közben). Ez egyébként nagy előny, mert kódolva van bennem, hogy az  “edzésnap” az edzésnap,azt nem lógjuk el. (vagy csak nagyon, de nagyon  jó kifogással.)
  • Kosárlabdázóként kezdtem, aztán az utóbbi 10-12 évben leginkább spinningeltem, futottam (pár félmaratonig el is jutottam), hot ironoztam és jártam cross fittre, funkcionális edzésekre is, hetente 3-4 alkalommal. (Rosszabb időkben 2-3-szor)
  • Imádok kajálni. Szerintem az evés egy igazán fontos élvezeti forrás, és bár szerencsés vagyok, amiért szeretem a salátákat, azért nem kívánok nyúl üzemmódba átmenni. Se nem valamiről teljesen, 100 százalékig lemondani. A kiegyensúlyozott étrendben, a fenntarthatóságban hiszek, az állandó diétában nem.
  • Régi képeket nézegetve azért időnként elszörnyedek, volt, hogy magamhoz képest kissé elszaladt a súlyom. A “normális” kategóriából ugyan nem mentem ki, de azért bőven a “kényelmetlen” határát súroltam. És ez nem rinyálás. Nem csak a túlsúlyosok érezhetik magukat sz.rul, biztosan ti is voltatok már úgy, hogy az a plusz 3-5-6 kiló elég látványosra sikeredett. Nekem utálatos módon minden a derekamra/hasamra megy, amitől aztán elég hamar úgy lehet kinézni, mint egy jóllakott napközis. (persze, biztos az is ugyanolyan utálatos, akinek a fenekére vagy a combjára megy.)
  • Ami még fontos, hogy úgy érzem: egy bizonyos ponton túl eddig nem sikerült átlendülni az izomfejlődésemnek. Pontosabban: a lábaim a sok futás és bicikli miatt izmosak, erősek, és az állóképességemmel sincs semmi probléma, ám a karjaim, vállaim, hátam khm…. finoman szólva sem a dagadó izmokról híresek, mégha a hot ironnak köszönhetően azért látszódott némi elmozdulás az utóbbi egy-két évben.
  • Bevallom őszintén, hiába mozgok tök otthonosan a kedvenc fitnesz-termemben, a gépekre nem nagyon merészkedtem. Döntő többségében vezetett, csoportos órákra mentem, tavasztól-őszig kint róttam a kilométereket, esetleg néha felpattantam a futógépre plusz súlyzóztam.Pontosan ugyanúgy, mint azt olyan sokan bevallják (vagy nem), de én sem merészkedtem a kissé bonyolultnak tűnő gépek közelébe, én sem kockáztattam meg, hogy az én bénáskodásomat bámulják mások (amúgy nem bámulják).

Szóval, konstatálva, hogy egymagamban nem sikerül továbblépnem, Balogh Reni személyi edző segítségével kísérletbe fogtam, és szépen dokumentálom is, hogy ketten vajon mire megyünk…

AZ ELSŐ ALKALOM – Állapotfelmérés, tesztek, centik, kilók, célok.

Először is, Renivel átbeszéljük, mik a céljaim. Egy “fegyelmezetlen” (lsd. a szokásosnál kevesebbet edzős, figyelmetlenebbül kajálós) nyár után ottragadt 3-5 kilótól való megszabadulás, erősebb, definiáltabb karizmok, illetve a nagy “mumus”, a misszió: a húzódzkodás. Az, hogy ez mostanáig nem ment, az a bevallottan gyenge karok-vállak-hát információból gondolom, nem bír hírértékkel, de azért le kell ezt írni. Nagy álom, nagy cél, mindenképpen megvalósítandó. ( A másik a maraton, de az egy másik történet lesz) Egyébként kulcsfontosságú a mondat, amit Reni mondott ki “a te céljaid az én céljaim is”. Mostantól tehát nem vagyok egyedül, mindkettőnknek az az érdeke, hogy sikerrel járjunk.

Aztán jön a méregetés, kiló, centi, csípő, has, karok, combok, majd Reni megkérdezi a sérüléseket, “fájásokat” (állandó térd- és derék probléma), ennek megfelelően kell majd az edzésmunkát végezni. Ezek után következik az állapotfelmérés.

Először egy állóképességi teszt a futópadon, aminek az eredménye átlagos, a VO2 max (maximális oxigén felvétel) értékem pedig nagyon jó. (Nem hiába az a sok futás)

A Ruffier teszt (három percen belül egy meghatározott magasságú lépcsőre  kell fellépni), előtte és utána is pulzus mérés; ennek az eredménye is átlagos. Majd következett a felsőtest gyorsasági-erőállóképességének tesztje, ahol kiderült, hogy 20 másodperc alatt 11 darab fekvőtámaszt tudok csinálni (és asszem 40 másodperc alatt is ennyit tudtam volna 🙁 ) egy perc alatt 27 felülést, és hát a függeszkedés… az 8, azaz nyolc másodpercig sikerült. Már, ha ez egyáltalán sikernek tekinthető. Itt nincs jó vagy rossz érték, szimplán ez van, innen indulunk. És csak abban bízom, hogy egy hónap múlva a kontrollnál már szuperebb értékekről tudok nektek beszámolni.

Szóval, miután nincs egyforma ember, egyforma izomzat, anyagcsere, genetika, úgyhogy egyenmódszer sincs, jöhet a saját, személyre szabott edzésprogramom.

Ezzel persze még nincs vége, hisz a másik kulcselem az étkezés. Az étkezési napló fontosságával, a csirke-brokkoli kombóval és azzal, hogy Renit felhatalmaztam, hogy játssza nyugodtan a rossz rendőrt, nos, legközelebb ezekkel folytatjuk!

 

reni

Balogh Reni:

2005. Fitness Akadémia Sportedző,

2009. SZTE Rekreáció-, egészség- és életmódfejlesztő,

2012. IWI személyi edző,

2012. TRX Suspension Trainer,

2013. Wellness/Spa és Fitness Manager

Kiss Niki

Kiss Niki

Újságíró, professzionális amatőr sportoló. Kosárlabdázóból lett futó, bicajos, spinningelő, most éppen lelkes TRX-ező Federer-drukker anyuka, aki szerint soha, semmit nem érdemes félgőzzel csinálni.