Skip to main content

Az égiek nem voltak tekintettel a kiemelkedő érdeklődésre, és bizony ismétlődő záporok, zivatarok tettek egyaránt próbára résztvevőt és rendezőt tegnap Cegléden, a Magyar Szabadidősport Szövetség által 12. alkalommal megrendezett Szépkorúak Sportfesztiválján.

A több mint 1400 résztvevő között a legnépesebb kategóriát a 65-70 év közöttiek alkották, a 80 év felettiek versenyét egy 88 éves hölgy nyerte. egészséges életmód nem a fiatalok kiváltsága. A testi és szellemi frissesség megtartásához idősebb korban is elengedhetetlen a mozgás. A Magyar Szabadidősport Szövetség ezt már évekkel ezelőtt felismerte, és azt is, hogy a nagyszülők aktív életmódja példa lehet az unokáknak is. Maguk az érintettek, azaz a “régebb óta fiatalok “is így gondolhatták, mert a Gubody parkban megrendezett sportos eseményen Székesfehérvártól Debrecenen, Gyulán, Csömörön át Szolnokig és Budapestig az ország minden szegletéből érkeztek a mozogni vágyó idősek, összesen ezernégyszázhatan.

A résztvevők, de nevezzük őket bátran sportolóknak, igen lelkesen használtak ki a fesztiválon minden mozgásos és egészségügyi szűrés lehetőséget. A kifejezetten a korosztály érdeklődésére és vélelmezett fizikai képességéhez szabott programokon rengetegen mozogtak a csoportos órákon. Nagyon népszerű volt a lövészet, a kerékpáros akadálypálya, a célbadobós-rúgós játékok és persze az örök klasszikus, a tánc. Sok időt töltöttek a játékos tudomány sátrában, ahol különböző szellemi és ügyességi játékokat próbálhattak ki. Nagy népszerűségnek örvendtek az egészséges életmód jegyében megjelent kiállítók, szűrővizsgálatok is, ahol hallásvizsgálaton, vérnyomás-, vércukorszint -, koleszterinszint mérésen tudtak részt venni az érdeklődők. Az uraknak még PSA szűrést és tájékoztatást is tartottak.

fotó: Hatlaczki Balázs

A legnagyobb létszámmal idén is a Budapest XI. kerületi KESZE, azaz a Kortalan Ezüstkorúak Szabadidő és Sport Egyesülete tagjai jelentek meg, ők 143-an neveztek be.

A szokásos díjak mellett az idén 30 éves Magyar Szabadidősport Szövetség a szerencsének is nagyobb szerepet szánt a díjazásban. A résztvevők egy szerencsekerék megpörgetésével újabb nyereményeket nyerhettek.

Délutánra a nap is kisütött. De nem csak ezért volt igaz az, hogy minden jó, ha vége jó, hiszen az ázott szépkorúak jóleső fáradtsággal és sikerélményekkel térhettek haza.

Kiss Niki

Kiss Niki

Újságíró, professzionális amatőr sportoló. Kosárlabdázóból lett futó, bicajos, spinningelő, most éppen lelkes TRX-ező Federer-drukker anyuka, aki szerint soha, semmit nem érdemes félgőzzel csinálni.