Skip to main content
Naponta kétszer ingyenes, online tornát tart a “régebb óta fiataloknak” a Magyar Szabadidősport Szövetség  a masport.hu oldalon. A tornák minden nap csak az előre megadott időpontban elérhetők, s kifejezetten az erre a célcsoportra szakosodott oktatók segítenek a szenioroknak a biztonságos otthoni sportolásban.

A világjárvány okozta embert próbáló időszak számos kihívás elé állít minden korosztályt: szorongás, félelem, depresszió, a szokásos napi rutin elvesztése, a szociális kontaktok hiánya – csak, hogy néhányat említsünk. Mindezeken túl pedig az idősebb korosztály egészségügyi szempontból is veszélyeztetettebb.
– A rendszeres testmozgás az egészségmegtartó és javító hatása mellett kétségtelenül pozitívan hat az elménkre is. Oldja a stresszt, a szorongást, boldogsághormonok szabadulnak fel és erősíti az immunrendszert is. Éppen ezért talán soha ennyire nem volt szükségünk arra, hogy rendszeresen mozogjunk – kezdte Czene Attila, a MASPORT elnöke A fiatalok könnyebben találnak megoldást és lehetőséget a testmozgásra, mi az időseknek szeretnénk megkönnyíteni a bezártságot a korosztályuknak megfelelő, rendszeres testmozgási lehetőség biztosításával – folytatta.
A kvázi közösségi élmény biztosítása, illetve a halasztgatás lehetőségének kizárásával az órák csak az adott időpontban elérhetők, remélve, hogy az edzések néhány nap alatt beépülhetnek az idősek napi rutinjába.
A tartalmak előállításában szakszerű oktatók nyújtanak segítséget, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek a szenior korosztály edzésben tartásával kapcsolatban. Reggelente átmozgató, délután pedig tematikus, táncos videókat teszünk közzé.
Változatos órákkal – kiemelten ügyelve a bemelegítésre és a levezetésre – igyekszünk fittséget, rendszert és örömöt csempészni a hétköznapokba, hogy könnyebben és főleg testileg, lelkileg egészségesebben vészeljük át ezt a nehéz időszakot – fogalmazott Czene Attila.

 

Kiss Niki

Kiss Niki

Újságíró, professzionális amatőr sportoló. Kosárlabdázóból lett futó, bicajos, spinningelő, most éppen lelkes TRX-ező Federer-drukker anyuka, aki szerint soha, semmit nem érdemes félgőzzel csinálni.