Skip to main content

Lakásavatóra voltunk hivatalosak a hétvégén, és szerettem volna valamilyen ajándékkal kedveskedni. Ez mindig nehéz, hiszen ha nem láttad még a lakást, nem tudni, mi illik bele. Így maradtam a klasszikusnál, egy szép csokor virágnál, és magamhoz hűen sütöttem is. Ide készültek ezek a körtével és ropogós morzsával megpakolt, könnyű krémmel tálalt diós mini piték.

Az elmúlt időszakban akármerre nézek, mindenhol változások vannak, és sok minden változik most körülöttem is. Lakásfelújításon nagyjából túl, egy költözés küszöbén és már egy új munkahely küszöbének éppen másik oldalán vagyok. Azt hittem, nyugisabb lesz az év kezdés, naiv voltam… Így az elmúlt hetekben nem csak, hogy blogot fotózni, írni, de főzni is alig volt időm. Most próbálom újra menedzselni az életem, az időbeosztásom, és bízom benne, hogy visszatér a blog élete is a rendes kerékvágásba, jobban mondva, szeretném, ha még több receptet lenne majd időm megosztani veletek. Ahogy írtam is az elején, minden változik, de azt mondják, a változás jó. 🙂 Ez a desszert is kicsit erről szól…

Szeretek kísérletezni, kisebb-nagyobb változtatásokkal újra elkészíteni egy-egy bevált receptet, a pitékért pedig oda vagyok. Legyen édes vagy sós, kicsi vagy nagy méretű, magyar rácsos, angol krémes, amerikai almás, francia galette vagy quiche. Bár nem vagyok profi, de nagyon élvezem a sütésüket. Általában a klasszikus tészta adja az alapot: liszt, vaj, cukor, víz és/vagy tojás. Most viszont szerettem volna egészségesebb formábani kipróbálni ezt a desszertet.

Kicsit böngésztem a neten és nagyon megtetszett ez a pekándiós recept, így ezt vettem alapul. Tovább növeltem a teljes kiőrlésű liszt arányát, és sima diót használtam a tésztához. Innen jött az ötlet, hogy ebből készüljön egy ropogósabb morzsa is a sütik tetejére. Nem mondom, hogy teljesen cukormentes, de jóval kevesebb plusz édesítőt tartalmaz, mint a hagyományos sütik. Jó sok gyümölcs is került bele, tovább növelve a jó alapanyagok arányát.

Nekem az a tapasztalatom, hogy a teljes kiőrlésű lisztből készült sütik könnyebben morzsálódnak, picit szárazabbak lesznek. Ezért is választottam a kisebb muffin méretű formát, illetve az egészet egy finom krémmel tálaltam, ami könnyű ricotta és joghurt keverékéből áll.

Picit összetettebb recept, de higgyétek el, alapvetően nem bonyolult. Nekem végre öröm sütés volt, hogy végre volt rá időm és kedvem, és nagyon boldog voltam, hogy ilyen szuper alkalomra készíthettem el.

Hozzávalók:
(12 mini pite)

Tésztához:
– 75 g dió finomra aprítva/darálva
– 75 g teljes kiőrlésű liszt (plusz egy kevés a nyújtáshoz, forma lisztezéséhez)
– 75 g sima liszt
– 30 g barna nádcukor
– ¼ tk só
– 125 g hideg vaj (plusz egy kevés a forma kikenéséhez)
– 1-2 ek hideg víz

Töltelékhez:
– 70 dkg (6 kisebb) vilmos körte
– ½ citrom héja és leve
– 1 ek barna nádcukor (elhagyható, ha elég édes a körte)

Morzsához:
– 75 g dió durvára aprítva
– 40 g vaj
– 1 ek barna nádcukor

Kenéshez: 1 tojássárgája

Krémhez:
– 250 g ricotta
– 3 ek görög joghurt
– ½ citrom lereszelt héja+leve
– 1-2 ek méz ízlés szerint

Tészta:
1. Száraz hozzávalókat forgasd össze egy nagyobb keverőtálban, majd kockázd bele a hideg vajat, és kézzel dolgozd össze.
2. Adagold hozzá a hideg vizet, hogy jól gyúrható, de ne túl ragacsos tésztát kapj.
3. Formázz gombócot, csomagold be folpackba, picit lapítsd le, tedd hűtőbe 40 percre.

Töltelék:
1. A körtéket mosd meg, távolítsd el a magházat és kockázd fel.
2. Tedd egy nagyobb lábasba, reszeld le egy fél citrom héját (ezt egyelőre tedd félre), a levét pedig facsard rá a körtékre. (Ha nem elég édes, hintsd meg egy kevés cukorral.)
3. Közepes lángon, néha kevergetve, puhítsd 20 percig, végül keverd hozzá a citrom héját is, majd tedd félre az egészet kicsit hűlni.

Morzsa:
1. A diót aprítsd durvára, kézzel keverd össze a vajjal és a cukorral.

Összeállítás:
1. Melegítsd elő a sütőt 175°C-ra. Egy 12 lyukú muffin formát vajazz, és vékonyan lisztezz ki.
2. Vedd ki a tésztát a hűtőből, és oszd szét 12 egyenlő részre. Formázz belőle golyókat és enyhén lisztezett felületen nyújts belőlük vékony köröket. Ezekkel kosárszerűen béleld ki a muffin formákat. Szurkáld meg villával a tésztát.
3. Oszd szét bennük a körtés tölteléket, majd a tetejükön a morzsát. A tészta szélét kendd meg tojássárgájával.
4. Előmelegített sütőben süsd 20-25 perc alatt arany pirosra.
5. Hagyd a formában 10 percre, aztán óvatosan emeld ki a pitéket egy rácsra, hogy teljesen kihűljenek. (Vigyázz, törik…)

Amíg sül, állítsd össze a krémet:
1. Alaposan keverd ki a hozzávalókat, ízlés szerint édesítsd, majd tálald a krémet a kihűlt kosárkák mellé.