Egy jó péksütinek nehéz ellenállni, és szerintem nem is kell. Reggelire, uzsonnára nagyon jól tud esni, valami tartalmas és laktató finomság. Egyik nagy kedvencem az ezerarcú galette, ami nyáron friss gyümölcsökkel a legjobb. Még tart a ribizli, áfonya, szeder és málna (utó)szezonja, ezért érdemes minél többféle pirosgyümölccsel megtölteni ezt a kakaós tésztát.
Kis kakaós galette erdei gyümölcsökkel
Nagyon régen sütöttem utoljára galette-et, pedig nagyon szeretem ezt a francia pitét. Egyrészt, mert nem kell hozzá semmilyen sütőforma, csak egy tepsi és sütőpapír; másrészt, mivel nincs formába töltve, csak a széleit kell felhajtani, így a tészta-töltelék arány az előbbi felé dől. Emiatt lehet a tésztát még jobban hangsúlyozni, fűszerezni, ez esetben most kakaóval adtam plusz ízt neki. (Szerintem egy teljes kiőrlésű tésztánál amúgy is fontos valamivel feldobni, hogy ne legyen nagyon íztelen.) Harmadrészt, ez a fajta pite is elkészíthető sós és édes verzióban is, isteni előétel, főétel vagy köret is lehet belőle, adott esetben pedig szuper maradék mentő, ha a hűtőben árválkodó falatokkal kell valamit kezdeni. Természetesen süthettek egy nagy pitét is, de most a reggeli jegyében kisebb kiadású – egy emberes – adagokban készült.
Hozzávalók (6 db):
– 250 g teljes kiőrlésű liszt
– 1 csipet só
– 1 ek (~10 g) keserű kakaópor
– 1 ek (~15 g) barna nádcukor
– 150 g hideg vaj
– 2-3 ek hideg víz
– 400 g erdei gyümölcs
– 6 ek görögjoghurt
– 1 ek méz
– 1 tojás
Elkészítés:
1. Mérd ki a lisztet egy nagyobb keverőtálba, add hozzá a sót, kakaóport, cukrot, és forgasd össze.
2. Kockázd bele a hideg vajat és kezdd el összegyúrni, adagold hozzá a vizet, nézd, mennyit vesz fel. (Nekem ezúttal 2,5 ek volt, de ez változó).
3. Gyúrd egybe – de ne gyúrd túl –, formálj belőle egy laposabb korongot, tedd folpackba, csomagold be, és tedd a hűtőbe 20-30 percre.
4. A gyümölcsöket mosd meg, a szárakat, nem ehető részeket távolítsd el.
5. A görögjoghurtot alaposan keverd össze a mézzel.
6. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.
7. A pihentetett tésztát oszd 6 felé, majd egyesével nyújtsd pár mm vastag (kb. 15 centi átmérőjű) körökre, és óvatosan emeld át a sütőpapírral kibélelt tepsire. (Néha elszakad, de ne zavarjon, úgyis hajtva lesz, így nem baj, ha kicsit gyűröttek lesznek.)
8. Kend meg mindegyik kört a mézes görögjoghurttal – úgy, hogy a szélén kb. 2 centi szabadon maradjon, oszd szét rajta a gyümölcsöket, és a széleit hajtsd rá. (Érdemes egyesével tölteni, hogy legyen helyed a tepsin.)
9. Villával verj fel egy tojást, kend le vele a galette-ek tészta részeit, és tedd őket az előmelegített sütőbe 20-25 percre, amíg a tészta átsül. Tűpróbával ellenőrizd.