A gomba az egyik kedvenc zöldségem, főleg ősszel és télen eszem sokat, kakukkfűvel az egyik legjobb párost alkotják. Egy kicsit variálva a fűszerezésen pedig isteni nyári töltött fogás lehet belőle – főleg, amikor ilyen óriás példányokba futok bele.
Azért szeretem a töltött, rakott ételeket, mert körítés nélkül, akár önmagukban is megállják a helyüket. Jelen esetben nem a pulykába került mindenféle finomság, hanem a szaftos darált hús tölti meg a gombafejeket. Az ízesítés kedvtől és az otthon fellelhető fűszerektől, sajtféléktől függően variálható is, a könnyű paradicsommártás pedig nagyon jól kiegészíti a töltött gombákat. A mártást nem fűszereztem túl, a jó paradicsomot – még ha konzervből is van – pedig egy kevés hagyma, só és bors is ízletessé tudja tenni. Ilyenkor nyáron, amikor igazán ízes és szaftos a friss zöldségeket lehet kapni, érdemes ezeket felhasználni a főzéshez is. Sőt ha kedvünk, időnk van, ilyenkor lehet házilag befőzni, és eltenni a téli ínséges időkre néhány üveggel. (El kell azonban azt is mondanom, hogy szerintem semmi kivetnivaló sincs abban, ha konzervet használ az ember. Egyszerű, gyors megoldás tud lenni, és higgyétek el, finom is, csak vásárláskor érdemes jól megnézni a választékot. Már nagyon jó minőségű konzerveket is lehet kapni, amibe tényleg semmi más nincs, csak paradicsom és paradicsomlé.)
Nem mondom, hogy 10 perces fogás, de elég gyorsan elkészíthető, főleg ha rendelkezik az ember egy sütőbe tehető serpenyővel, mert akkor még plusz edényt sem kell összekoszolni, csak átemelni a tűzhelyről. Persze egy sima jénaiban, vagy magasabb falú tepsiben is el lehet készíteni. Kevés zsiradék, sok zöldség, szaftos, de könnyű pulykahús, és jó minőségű kemény sajt. Nekem ennyi elég egy kellemes nyári ebédhez.
Hozzávalók (2 főétel vagy 4 előétel):
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
400 g szaftos friss paradicsom vagy konzerv (ebből az aprított praktikusabb)
só, bors
1 ek kókuszzsír/olívaolaj
4 nagy csiperkegomba
15 dkg darált pulykacomb
1-1 kk oregánó és bazsalikom (ha lehet, frissen aprítva)
¼ kk bors
50 g parmezán vagy grana padano sajt
tálaláshoz: tészta, bulgur vagy saláta
Elkészítés:
Aprítsd fel a vöröshagymát és a fokhagyma gerezdeket.
- Tegyél fel egy sütőbe is tehető serpenyőt közepes lángra egy kanálnyi kókuszzsírral vagy olívaolajjal, majd add hozzá a vöröshagymát és pár perc alatt párold üvegesre.
- Borítsd hozzá a paradicsomkonzervet, az aprított fokhagymát, enyhén sózd és borsozd, és néha átkeverve hagyd rotyogni, amíg előkészíted a gombát (5-10 perc).
- Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.
- Óvatosan mosd meg, vagy papírtörlővel töröld át a gombákat. A tönköket törd ki, a végüket vágd le, és dobd ki. A gombák kalapját tedd félre, a tönköket aprítsd fel.
- Egy kisebb tálba tedd bele a darált húst, add hozzá a borsot és a többi fűszert és egy villával jól dolgozd össze.
- Reszelj hozzá 30 g parmezánt, és a felaprított gombatönkökkel együtt keverd össze az egészet, majd oszd el 4 felé, és töltsd meg a gombák kalapját.
- Reszeld rá a maradék 20 g sajtot, majd helyezd el a gombákat a paradicsomos mártáson és tedd át a sütőbe. 20-25 perc alatt süsd aranybarnára.
Tálalhatod magában, egy nagy adag zöld salátával, de akár frissen kifőzött tészta vagy bulgur mellé is jól passzol.