Nem hiszem, hogy nagyon mellélövök, ha azt mondom, kábé mindenki – aki szereti persze – készített már otthon tojáskrémet. Én a gyakori fogyasztók közé tartozom, az egyik jolly joker reggelim pirítósra kenve, vagy szendvicsbe töltve… És ha már végre kezdenek megjelenni a tavasz hírnökei – végre megkezdődött a medvehagyma szezon – muszáj volt kipróbálni ebben az ízkombinációban is. Sőt, a medvehagymát nem csak aprítva, de olajjá dolgozva is belecsempésztem; szerintem telitalálat.
Ezeknél a recepteknél igazából az a vicc, hogy leírni szinte bonyolultabb, mint elkészíteni. A lényeg a friss tojás, a zsenge medvehagyma, és egy-két kiegészítő, ami nagy eséllyel megtalálható a kamrában, hűtőben.
A medvehagyma előnyeiről már korábban írtam a medvehagyma pestos csirke recept kapcsán (amit szintén érdemes mostanában újra elővenni 🙂 ). A fokhagymához hasonló ízű, csudaszép zöld levélkék gyógyhatása igen erős, például hússzor akkora az adenosin tartalma, mint a fokhagymának, ez pedig a szelén, valamint az A-, C-, E-vitaminok összes jótékony tulajdonságával rendelkezik!
És ha már tojáskrémről van szó, az egész alapja öt gyönyörű házi tojás. (Sokszor mondom: ha tehetitek, szerezzetek be háztáji vagy szabadtartásból származó tojást. Mind az íze, mind pedig az állaga nagyban különbözik a ketrecben tartott tyúkok tojásaitól – vagyis sokkal jobb. Másrészt szerintem megnyugtató, hogy ezek boldogabb madarak 🙂 ). A tojás nem mellesleg nagyon jó választás reggelire: szuper jó fehérjeforrás, sok benne az ásványi anyag és a vitamin, telített és telítetlen zsírokat is tartalmaz, cserébe nagyon kevés benne a szénhidrát. A mindenféle krémek titka, ha már jó az alapanyag, hogy ne nyomjuk el minden mással. Régebben én is sokkal több (bolti) majonézt, tejfölt, vajat használtam, de ezt szépen lassan lecsökkentettem, és hagytam érvényesülni a krém alaphozzávalóinak ízeit. Most is csak kevés vaj került bele, hogy összetartsa, pici mustár és fűszerek az íz kedvéért – a medvehagyma adja a lelkét – és egy kis natúr joghurt, hogy könnyű legyen a krém. A medvehagymás olaj pedig a korona a tetején…
Hozzávalók:
– 5 nagy tojás
– 25 g puha vaj
– 1,5 ek mustár (ebből most ½ ek dijoni mustár)
– 3 ek natúr joghurt
– 10 nagy levél medvehagyma
– 1 ek olívaolaj
– sima és durva szemű só, frissen őrölt bors
Elkészítés:
1.Főzd keményre a tojásokat (én hideg vízben szoktam feltenni, és miután felforrt, még 10 percig főzöm). Utána önts le róla forró vizet, helyette hideg vizet engedj a lábasba, és hagyd benne, amíg teljesen kihűlnek.
2.Pucold meg a tojásokat, és óvatosan vágd ketté, hogy a sárgáját ki tudd emelni a középről. A sárgákat tedd egy kisebb keverőtálba, a fehérjéket tedd félre.
3.Egy villával törd össze a tojások sárgáját és alaposan keverd ki a puha vajjal, mustárral, joghurttal, frissen őrölt borssal, sóval és 5 felaprított medvehagyma levéllel.
4.Majd reszeld bele a tojások fehérjét (én a kislyukú sajtreszelőt használom), és alaposan keverd össze az egészet. Érdemes kóstolni, elég sós-e.
5.A medvehagyma olajhoz egy nagy kőmozsárba tedd bele a maradék 5 medvehagyma levelet (nagyobb darabokra vágva), szórd meg durva szemű sóval, és kezd el összetörni. A só segít a levelek összezúzásában. Ha már kezd krémes állagú lenni, öntsd hozzá az olívaolajat, és azzal is alaposan dolgozd össze. Locsold a kész olajat az összekevert krém tetejére.