Skip to main content

Hiába próbálkozik zápor, jégeső vagy szél, és hiába még csak április vége van… Tulajdonképpen ez már valami nyárféle dolog odakinn… A hétvégi tavaszi kánikula meghozta a kedvemet az idei első jégkrém elkészítéséhez. Összesen csak 3-4 hozzávaló, az előkészítési idő sem sok, csak néhány – napoknak tűnő – óra, amíg összefagy…de megéri!

Emlékszem az első, tavaly írt fagyis posztomra. Mennyire vágytam egy nagy hűtőre és a fagylaltgépre, hogy igazi krémes finomságokat készíthessek. Bár a masina még hiányzik a polcról – bár nem is nagyon férne el – viszont boldogan mondhatom, hogy most már egy gyönyörű és óóóriási mélyhűtővel rendelkező csoda büszke tulajdonosa vagyok. Amibe sok-sok házi jégkrém fér bele – azt hiszem, be kell szereznem még pár formát, vagy legalább műanyag poharat és pálcikát. Tényleg csak ennyi kell: formák, mélyhűtő és fantázia. Akár már natúr joghurtból és a kedvenc gyümölcsünkből is isteni desszert készíthető.

Bár az előbbi kombináció örök jollyjoker, most szerettem volna még egy kicsit megbolondítani. Eszembe jutott az évekkel ezelőtt olvasott Kárai Dávid (Ízhuszár) Pina colada jégkrém recept, ez adta most az alapötletet. Az én verziómban talán még egyszerűbb, és beleillik az „egy hónapig nincs édesség” utasításba is. (Tudom, valahol ez is egy kiskapu, de meg kell hagyni, beleférős. Büszke vagyok rá, hogy hetek óta nem ettem plusz cukrot, csokit vagy más desszertet.)

Karakteres ízű kókusztej és kókuszreszelék adja az alapot, és mi más passzolhatna hozzá, mint az ananász. Erre már a zabpalacsinta receptem is jó példa volt… A hozzáadott agave szirup (vagy méz) tényleg csak opcionális, attól függ mennyire érett az ananász, vagy Ti mennyire vagytok édesszájúak.

A bolti társaikkal ellentétben, ezekben a jégkrémekben ugyan nem egyformán szabályosak a rétegek, viszont nincs is bennük semmi tartósítószer, hozzáadott cukor, ízfokozó, aroma vagy fölösleges E-betű. Cserébe csupa természetes alapanyag és forma és íz, és az sem hátrány, hogy a töredékébe kerül az elkészítésük. Ha engem kérdeztek, ez egy elég jó kombináció…

Hozzávalók:

Ananászos-kókuszfagyi3(6 mini jégkrém)

1 kis doboz (165 ml) kókusztej

2 ek kókuszreszelék

20 dkg friss ananász

½ ek agave szirup vagy méz (elhagyható)

Elkészítés:

1. A kókuszkonzervet alaposan rázd fel, öntsd át egy kis keverő edénybe, és kézi habverővel keverd homogén és enyhén habos állagúra.

2. Add hozzá a két kanálnyi kókuszreszeléket és ezzel is forgasd össze.

3. Kockázd fel a friss ananászt. 10 dkg-ot turmixolj le, és keverd bele a kókuszos krémbe.

4. A maradék felkockázott ananásszal rétegezd a formákba a kókuszos krémet, szúrj bele pálcikát, tedd mélyhűtőbe, és fagyazd meg.

Bevallom, volt még egy merész gondolatom, hogy a végén belemártom a fagyik végét jó minőségű, magas kakaótartalmú olvasztott étcsokiba és még egy kis kókuszba… Ennyi élvezet néha még belefér, és olyan jól hangzik, nem? Ha lejár az édességmentes hónap, tuti kipróbálom…