Most nem az elfogyasztandó vízmennyiségről lesz szó, hanem röviden a MIKORRÓL, ami majdnem ugyanolyan fontos, mint hogy mennyi vizet iszunk.
A „Jóreggelt” víz
Ha már hallottad, hogy ébredés után közvetlenül jót tesz meginni egy pohár vizet, nem vagy egyedül. De tudod miért?
Az ébredés után tápcstornába jutó víz stimulálja a belek simaizmait. A folyamat neve „peristalsis”, ami azt jelenti, hogy a belek falának gyűrűs izmai hullámszerűen összehúzódnak és elernyednek, ez pedig az éjszaka során felgyülemlett melléktermékeket a végcél felé mozgatja.
Magyarul, ha ébredés után iszol egy keveset, mire a reggeliző asztalhoz érsz, gyomrod már csinálja a helyet a következő adag ételnek.
(a friss citromos/grapefruitos víz a C-vitaminon kívül még lúgosító/ tisztító hatású is, ajánljuk szeretettel!)
Étkezések előtt 30 perccel tehát jót tesz a vízivás, mert „felrázza” emésztésünket. Étkezés során viszont már nem kellene annyi vizet innunk, mert hígítjuk vele gyomorsavunkat, enzimeinket.
Végül Dr. Christopher Vasey (a „Víz Recept” és az „Optimal Detox” írója) lefekvés előtt egy órával javasolja az utolsó hidratációt – merthogy alvás közben is vizet vesztünk, légzéssel. Ha közvetlenül lefekvés előtt iszol, lehet, hogy párszor ki kell bújnod ágyikódból egy gyors „megállóra”.
Forrás:
Dr. Alex Guerrero, Christopher Vasey N.D. („The Water Prescription”, „Optimal Detox”)