Skip to main content

Most, hogy kezd egy kicsit hűlni az idő – bár bízom még a vénasszonyok nyarában – egyre jobban vágyom tartalmasabb, lélekmelegítő – szószerint is meleg – fogásokra. Ebben a hangulatban telt a hétvégém is, mikor az eheti cikken törtem a fejem, valami gyors és egyszerű desszertet szerettem volna készíteni. Kicsit már az ősz felé kacsingatva a szilva-dió páros lebegett a szemem előtt, ami egy kevés fahéjjal fűszerezve klasszikus, és tuti befutó egy sütiben.

A kiindulópontot végül Vrábel Kriszta (a Dolce Vita gasztroblog és a 160g oldal szerzője) sült tejfölpudingja adta. (Nagyon jó ötletei vannak, sok mindent megcsináltam már tőle, érdemes nézegetni, ha finom és egészséges ételeket keres az ember.) Szeretem az olyan recepteket, amihez a hozzávalók általában megtalálhatóak otthon, vagy könnyen helyettesíthetőek, ha netalántán mégis hiányozna valami a kamra polcról. Ez pont ilyen! Én se bírtam ki, hogy ne variáljak, így tejföl helyett görög joghurt, málna helyett pedig a fent említett szilva-dió kombináció került bele. A fahéjjal megbolondított sült joghurt igazán kellemes, langyosan fogyasztva tökéletesen passzol ehhez a hűvösebb időjáráshoz. Nem mondom, hogy csodaszép, de cserébe finom!

Édesítő csak egészen kevés került bele, a gyümölcs íze dominál. A szilva szuper gyümölcs, vitaminokban, ásványokban és rostban gazdag. Az ősz közeledtét jelzi az is, hogy lassan eltűnnek a piacokról az isteni piros gyümölcsök, ideje új alapanyagok felé nézi, például kezdődik a szilva szezon.

Hozzávalók:
(4 szuflé forma)
– 2 tojás
– 200 g görög joghurt
– 2 kk méz
– 1 csipet só
– ¼ kk + 1-2 csipet fahéj
– 4 szem szilva
– 20 g dió

Szilvás-diós-joghurtos mini süti5Elkészítés:
1. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra, légkeveresés álláson.
2. Verd fel habosra a két tojást, majd keverd el benne a habverővel a görögjoghurtot. Ízesítsd egy ¼ kk fahájjal, csipet sóval és 1 kk mézzel.
3. A szilvákat mosd meg, magozd ki és kockázd fel, a diót durván aprítsd fel és keverd el egy kk mézzel és egy-két csipet fahéjjal.
4. Oszd 4 felé krémet a szuflé formákba, majd halmozd rá egyenlően a szilvás-diós keveréket. Tedd a sütőbe 25 percre.

Fogyaszd még langyosan, akár friss szilvával, dióval megszórva még a tetejét.

Ha szeretnél még egészséges, de nagyon finom recepteket kipróbálni Orsitól, nézz rá az Ízek nyelvén blogra vagy kövesd a Facebookon .