Végre-vége itt a tavasz, csicseregnek a madarak, rügyeznek a fák, tömény virágillat lengi körül a mindennapokat… Egy szó mint száz, mi, futók is rettenetesen örülünk ennek, sokkal több kedvünk van a szabadban futni, illetve ez plusz motivációt jelenthet azoknak is, akik esetleg finnyásabbak az időjárással kapcsolatban. A fent említettek mellett persze egyéb fontos érvek is szólnak a szabadtéri futás mellett, Benkő Nóri futószakértőnkkel ma ezt tárgyaltuk meg.
1. A kinti futás legnagyobb előnye, hogy szinte semmire sincs szükséged, csak egy futócipőre, edzőruhára és akár a házból/lakásból kilépve már indulhatsz is futni.
2. Nagyon jól ki tud kapcsolni az agyad, tudsz önmagadra koncentrálni, hiszen csak Te és a természet vagytok (természetesen itt nem a zajos utcákra vagy a Margit-szigetre gondolunk, hanem egy csendes erdős részre, esetleg egy tó körüli futásra, stb.).
3. A szabadban való edzés sokkal változatosabb körülményeket biztosít, folyton változnak az időjárási-, valamint a terepviszonyok, ezáltal többféle módon terheled a szervezetedet, izmaidat, azaz könnyebben fejlődsz.
4. Fontos megemlítenünk azt is, hogy ilyenkor a friss levegőn futva több oxigént használ el a szervezet, a lábaid nagyobb terhelést kapnak (nem megy a lábad alatt a szalag, más izomcsoportok is dolgoznak), ezáltal nagyobb igénybevételnek vagy kitéve, mint a futópadon, azonban ez a teljesítményed szempontjából csak pozitív hatással lesz.
5. Futás hatására endorfin, azaz egyfajta boldogsághormon termelődik, másrészt több oxigénhez jut az agyad, ami segíti annak működését (könnyebben tudsz gondolkozni a munkahelyeden, iskolában).
6. A teljesítménybeli növekedése mellett a kinti futás fejben is erősebbé tesz minket. Annak köszönhetően, hogy több akadályt (eső, szél, napsütés, dombok, stb.) képes vagy ilyenkor legyőzni, mentálisan rengeteget fejlődsz, ami miatt aztán sokkal magabiztosabb leszel.
Összegezve a fentieket, a szabadban lévő futás rendkívül jó eszköze annak, hogy felfrissülj, feltöltődj energiával, amit a mindennapokban hasznosítani tudsz. Emellett nagymértékben elősegíti a mindennapi stressz levezetését, ezáltal sokkal kiegyensúlyozottabbá válsz általa.
Benkő Nóra, a Testnevelési Egyetem Testnevelő-edző szakos hallgatója, ahol atléta szakedzőnek tanul. Gyerekkora óta foglalkozik a sportolással, azon belül is főként az atlétikával. (Több dolgot is kipróbált, az atlétika mellett a másik nagy szerelme a síelés, amit három éves kora óta űz.) Általános iskolában többpróbázott, gimnáziumban kezdett el kifejezetten a futással foglalkozni. Számos külföldi és hazai versenyen is részt vett már, melyeken sokszor sikerült az abszolút dobogó valamelyik fokára felállnia, és még sok szép eredményt szeretne elérni Fitness-wellness instruktor végzettségének köszönhetően több dologgal ki tudom egészíteni akár a futó edzéseket is.Ismereteivel szeretne segíteni mindenkinek, akit érdekel a futás, legyen szó kezdőről vagy haladóról.