Nem nyafog, nem beszél hülyeségeket, tartja a tempódat és bármikor veled megy – már ezek is épp eléggé ütős érvek ahhoz, miért válaszd futópartnerednek a kutyádat. Persze, a kutyás futásnak is megvannak a maga szabályai, erről beszéltünk ma Benkő Nórival, aki maga is épp folyamatban van, hogy betanítsa négtylábúját a közös sportolásra.
– Ahogyan nekünk is, a kutyáknak is edzésre van szükségük. Természetesen nem szabad őket sem csak beledobni a közepébe és rögtön 10 km-t futtatni. Első és legfontosabb dolog náluk is, hogy az állatorvossal konzultáljunk. Mindenképp meg kell várni a kutyák egyéves korát és csak ezután kezdhetjük el az intenzívebb terhelést – tanácsolja a sportazelet.com szakértője. Eleinte tehát a sétába beiktathatunk némi kocogás-séta kombinációt, majd ezt fokozatosan növelve juthatunk el arra a szintre, hogy kutyánk akár 15-20 km-t is lefuthat velünk. Azonban mindenképpen oda kell figyelni rá, hogy az ebeket sem szabad túlterhelni.
Természetesen, ahogy nálunk, embereknél, úgy a kutyáknál is figyelni kell az időjárásra. Ha pl. huzamosabb ideig -20 °C van vagy kánikula mindenképp kerüljük el a futást! Nyáron a kora reggeli időszakot válasszuk a futásra, télen pedig inkább a nap enyhébb szakaszait. Emellett az étkezésekre is nagyon oda kell figyelni, hiszen etetés után TILOS futtatni a kedvencünket! Hosszabb távokon, és melegben a kutyának is ugyanúgy szüksége van frissítésre, ezért mindenképp vigyünk magunkkal vizet.
A fentieket figyelembe véve biztos megfordul a fejedben, vajon milyen kutyafajta alkalmas igazán a futásra, azonban a legfontosabb az, hogy TE milyen kutyát szeretnél. De nyilván mivel Te is nagy valószínűséggel futsz, így érdemes egy olyan fajtát választanod, mely hűséges társad lesz a terepen is. Ilyenek pl. a Labrador Retriever, Német Pointer, Szibériai Husky, Jack Russell Terrier, Magyar Vizsla, Border Collie, Weimari Vizsla, Afrikai Oroszlánkutya, stb.
Ha pedig nagyon belejöttök az együtt futásba, akár versenyeken is indulhattok, hiszen a canicross (kutyás terepfutás) ilyen gazdik és kutyák számára lett kitalálva. Ez egy francia eredetű sportág, melynek során a kutya és a gazdája együtt fut egy kijelölt versenypályán egy szárral összekötve. A feladat nem más: minél hamarabb megtenni a versenytávot együtt. A szabályok is nagyon egyszerűek: a kutyát és a gazdát egy póráznak kell összekötnie, mely egyrészt a gazda övén másrészt pedig a kutya hámján csatlakozik. A táv nagy részében a kutyának kell elől futnia, ha a gazdi mögé kerül, először figyelmeztetés majd pedig kizárás következik. Az irányváltoztatásokat (bal, jobb) parancsszavakra kell végrehajtani, melyet eleinte a póráz irányításával segíthet a gazda.
Hidd el, nem véletlenül mondják, hogy kutyából lesz a legjobb futópartner! 🙂
Benkő Nóra, a Testnevelési Egyetem Testnevelő-edző szakos hallgatója, ahol atléta szakedzőnek tanul. Gyerekkora óta foglalkozik a sportolással, azon belül is főként az atlétikával. (Több dolgot is kipróbált, az atlétika mellett a másik nagy szerelme a síelés, amit három éves kora óta űz.) Általános iskolában többpróbázott, gimnáziumban kezdett el kifejezetten a futással foglalkozni. Számos külföldi és hazai versenyen is részt vett már, melyeken sokszor sikerült az abszolút dobogó valamelyik fokára felállnia, és még sok szép eredményt szeretne elérni Fitness-wellness instruktor végzettségének köszönhetően több dologgal ki tudom egészíteni akár a futó edzéseket is.Ismereteivel szeretne segíteni mindenkinek, akit érdekel a futás, legyen szó kezdőről vagy haladóról.