Az időjárás tipikusan az a kérdés, amivel nem tudunk mit kezdeni, azon kívül, hogy elfogadjuk és akklimatizálódunk. Ettől függetlenül az vesse az első követ, akinek még – szó szerint- nincs tele a hócipője, nem vágyna egy igazán szuper, felszabadító kinti edzésre, és nem unta meg az összes létező fitnesztermi gépet, amit hónapok óta “szaggat”. Mint tudjuk, hajnal előtt a legsötétebb az éj, minden esetre kitartás, már tényleg csak pár hét… Addig is Benkő Nóri ad nektek fitnesztermi túlélési tippeket.
1. Tudjuk, a futópad nem a legizgalmasabb hely a futásra, azonban itt is tudtok változatos edzéseket csinálni. Bátran váltogasd a tempót (intervall edzés), amely nem csak azért jó, mert nem lesznek unalmasak az edzéseit, hanem segít abban is, hogy rövidebb idő alatt, több kalóriát égethess el, javítja a szív-, és érrendszer állapotát, valamint az állóképességet is.
2. Változtasd a pad dőlésszögét. Ezzel a funkcióval könnyen megtörheted a padon való futás monotóniáját, nem mellesleg nagyon jó, ha a hegyi futásokra szeretnénk edzeni, ami emellett hozzájárul ahhoz is, hogy síkon jobb teljesítményt fogsz majd nyújtani.
3. A padon történő futás előnyei közé tartozik az is, hogy közben akár filmet is nézhetünk. Természetesen ezt inkább egy hosszabb, lazább futás alkalmával tudjuk csak igazán kiélvezni. (Nagyon motiváló tud lenni, ha a kedvenc dokumentumsorozatod vagy meccs közvetítés idejére időzíted az edzést.)
4. A zene szintén pozitív hatással lehet Rád, ha futópadon futsz, hiszen segít elterelni a gondolataidat.
5. Nem felétlenül muszáj csak futópadon edzened! Iktass be a futószakaszok közé erősítő gyakorlatokat is, így izgalmasabbá varázsolva az edzésedet.
6. Ebben az időszakban fontos, hogy több időt szánj az erősítésre. Ennek érdekében próbáld ki az edzőteremben a különböző gépeket, súlyokat, eszközöket, melyekhez először természetesen kérd egy szakember véleményét, hogy biztos lehess abban, hogyan is kell helyesen használni őket.
7. Látogass el csoportos órákra, így más izomcsoportokat is megmozgatsz, és nem fogod annyira unni az edzéseket. Ráadásul társaságban vagy és kipróbálhatsz olyan mozgásformákat is végre, amit a futószezonban csak tervezgettél!
+1. Bátran tarts pihenőnapot! Szánj időt a feltöltődésre, a regenerációra, azaz menj el masszőrhöz, ülj be a szaunába, jógázz!
Hidd el, a változatosság mindig gyönyörködtet!
Benkő Nóra, a Testnevelési Egyetem Testnevelő-edző szakos hallgatója, ahol atléta szakedzőnek tanul. Gyerekkora óta foglalkozik a sportolással, azon belül is főként az atlétikával. (Több dolgot is kipróbált, az atlétika mellett a másik nagy szerelme a síelés, amit három éves kora óta űz.) Általános iskolában többpróbázott, gimnáziumban kezdett el kifejezetten a futással foglalkozni. Számos külföldi és hazai versenyen is részt vett már, melyeken sokszor sikerült az abszolút dobogó valamelyik fokára felállnia, és még sok szép eredményt szeretne elérni Fitness-wellness instruktor végzettségének köszönhetően több dologgal ki tudom egészíteni akár a futó edzéseket is.Ismereteivel szeretne segíteni mindenkinek, akit érdekel a futás, legyen szó kezdőről vagy haladóról.