Skip to main content

Nevezik szépkorúak jógájának, kímélő jógának, de illetik egyéb körülírásokkal is az 50+-os korosztályt célzó mozgásformát (Lilla sokszor seňoráknak hívja őket 🙂 ). Linkes Lilla jógaoktató ezúttal a senior jóga áldásos hatásáról mesél nekünk. Az életkori határ inkább ajánlás, mert jöhetnek – és jönnek is – 40+-tól olyanok, akik a szokásos napi rutint leszámítva már régen mozogtak, sportoltak, vagy akiknek éppen a mozgáshiányból és az ülő életmódból fakadóan már mozgásszervi, gerinc-, testsúllyal kapcsolatos vagy egyéb egészségi problémáik vannak. Ehhez csapód(hat)nak még hozzá a korral járó élettani változások, betegségek, addig megélt élettörténetünk fizikai tünetekkel járó következményei.

– Bíztató tény, hogy a jóga mindenkié! Minden alkat számára megvannak a megfelelő/megfelelően módosított ászanák, kortól és fizikai állapottól függetlenül.Éppen ezért sportsérülés után regenerálódó fiatalok is bátran beállhatnak egy ilyen csoportba! Ez a műfaj” kellő körültekintést, minden résztvevő egyéni képességeit, állapotát maximálisan figyelembe vevő óratartást kíván. Nem arról szól, hogy én jógázom, végzem egymás után az ászanákat, a jelenlévők pedig jól-rosszul megpróbálják utánozni. Az első jógaóra előtt vannak kérdéseim a jelentkezőhöz, hogy amikor már ott áll velem szemben a jógaszőnyeg szélén, mindent tudjak róla, ami ahhoz kell, hogy a maga teljességében fejlődhessen, hogy tudjam, mit nem végezhet, illetve mit, milyen módosítással gyakorolhat – kezdte Lilla.

A kérdések arra irányulnak például, hogy sportolt-e régebben, mostanában mennyire aktív, van-e mozgásszervi problémája, orvosi leletet tud-e adni, vannak-e beszűkült izmai, tehát van-e olyan mozdulat, amit nem tud (már) megcsinálni. Van-e esetleg olyan mozdulat, amitől tart, amiben nagyon bizonytalannak érzi magát, amit kerül, van-e egyéb egészségügyi problémája, esetleg betegsége (vérnyomás, cukor, szívműtét…), amiről mindenképp tudni kell, hogy figyelhessenek rá az edzés során.

– A csoportunkban van olyan, aki fogyni szeretne, aki kezdődő vagy aki már súlyos gerincproblémával él, akinek a napi stressztől időnként az eget verdesi a vérnyomása és/vagy a vércukor szintje; de van Parkinson kóros is, természetesen ennek a témának is utánajárok ilyenkor -mesélte.

Mi történik egy senior vagy senioroknak is ajánlott gerincterápiás jógafoglalkozáson?

– Ráhangolódunk, kellemes zenére bemelegítünk, légzéssel összhangban gyakorlatsorokat végzünk, s ettől, amit csinálunk, máris több mint egy torna; mert akár hiszünk benne, akár nem, bizony komoly energetikai változások indulnak be. Hangsúlyt helyezünk a prevencióra, s az anatómiailag helyes, erővonalak mentén történő helyes kivitelezésre. Természetesen mindenkinek a maga szintjén! Néhány kitartott pózba belelazulunk, és majdnem minden órán végzünk medencealapi izmok edzését célzó tornát is, az óra végét pedig relaxációval, levezetéssel zárjuk. Sokszor használunk eszközöket: különböző méretű labdákat, jógatéglát, hevedert, széket, s természetesen pokrócokat, és a fal mellett is szoktunk pózokat végezni. Egy 70+-os csoporttagunk Facebook-képét látva, amin egy fordított pózt végeztünk, egy ismerőse meglepetten jegyezte meg: azt hittem, szerdánként jógázol, s nem falra mászol. 🙂

seniorA senior jóga egyebek között szabályozza a vérnyomást, kifejezetten jótékony hatású a visszerekre, segíti a veseelégtelenségek kezelését, helyreállítja a bélproblémákat.

Lilla elmesélte, mivel ízületkímélő módon dolgoznak, a gyakorlatok fokozzák az ízületek (boka, térd, csípő, melyre külön hangsúlyt helyeznek, a váll, könyök, csukló és az ujjak) mozgékonyságát, csökken esetleges duzzanatuk, olajozottabban, stabilabban működnek. A célzott gerincgyakorlatokkal csökkennek a nyaki, a hát és derékpanaszok, komoly eredmények érhetők el a különböző stádiumban lévő porckorongsérvek, lumbágó, az isiász, a gerincferdülések esetén, sőt jól karbantarthatók az olyan gerincbetegségek is, mint pl. a Scheuermann kór, a Bechterew kór, de még a sclerosis multiplex betegségben szenvedők (mozgás-)állapota is jelentősen javítható!

Jógával fokozódik a nyirokrendszer keringése, gyorsul a már lelassult anyagcsere, erősödik a támasztórendszer működése, normalizálódik a vérnyomás, fejlődik az egyensúly, s ez biztonságosabb mozgást eredményez. Ha már biztosabban mozog valaki, bátrabban kimegy az utcára, eljár otthonról, így a társas kapcsolatok terén is nyitás tapasztalható. Javul a testtartás, az izmok erősebbek és rugalmasabbak lesznek. Mint ahogy azt egy, manapság sok helyen látható mondat is hirdeti: „I bend so I don’t break”, azaz nyersfordításban: hajlok, így nem török. Tehát ha a testünk nem merev, a sérülések is elkerülnek, sőt, a lelkünk is alkalmazkodóbb, rugalmasabb, elfogadóbb, lazább lesz. Aktiválódik a hormontermelés, így annál, aki abban az életkori szakaszban van, csökken a változókori tünetek intenzitása, harmonizálódnak az egész szervezet funkciói. A rendszeres senior jógázók koncentrációs készsége javul, könnyebb a fókuszálás, megtanulják akár már pár légzéssel is lenyugtatni magukat; könnyebben, jobban alszanak.

– Az órák rendszeres látogatói egyre jobban érzik magukat, energikusabbak, egyre nyitottabbak, magabiztosabbak – nemcsak mozgás tekintetében! Könnyebben mozognak, élvezik, hogy hajlékonyabbak, sőt van, aki azt mondja, 20 éves korában sem tudott olyan pózokat megcsinálni, amiket pár szelíd, de célzott jógaóra után már igen! Rendkívül pozitív, hogy lassan megszűnnek a nyaki, háti, deréktáji fájdalmak, és két hónap alatt eltűnt egy „tanítványom” súlyos gerincferdüléstől kialakult, addig jól látható púpja! Kell ennél több? – foglalta össze az előnyöket Linkes Lilla.

jogaoktato-lillaLinkes Lilla

Több lábon állok, a mozgás mindig életem része volt, a jógán kívül komplex fejlesztő, iskolaelőkészítő, diszlexia prevenciós/terápiás és logopédiai foglalkozások mellett idegrendszer fejlesztő alapozó tornát tartok. A Sarasvati Oktatási Központban szereztem meg gyerek-, gerincterápiás és szenioroknak szóló jógaoktatói végzettségemet. A gyerekjóga oktatói képzésen Farkas Zsuzsi volt az, aki bevezetett e csodás hivatás rejtelmeibe, de mesteremnek tekintem Sydney Solis-t, a Storytime Yoga® megalkotóját és kifejlesztőjét, valamint Teresa Anne Power-t, az ABCs of Yoga for Kids vezetőjét, aki 2016 tavaszán elindította a heteken belül nemzetközivé váló Gyermekjóga Nap-ot, s amelyen az én csapataim képviselték hazánkat.

 

 

Koller Gabi

Koller Gabi

Mostanában..? Legfőképp kommunikátor és anya, na meg persze szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással edző nő. Ars poeticám minden és bármi, ami előre visz.